Részletes keresés

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 4 év 6 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 18 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. június 28-án tartott előkészítő ülést azon vádlottak esetében, akik több embert magukhoz vettek, éheztettek, bántalmaztak, keresetüket elvették, s a fogva tartottak közül volt, aki kórházba került és meghalt.

A Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a három férfinak az ügyében, akik közül ketten egy vascsővel ütötték a sértettet.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy zalaegerszegi óvoda nevelőit fenyegette meg.

Foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt kettő év próbaidőre felfüggesztett egy év fogházbüntetésre, valamint hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság a 2023. február 14-én megtartott tárgyaláson azt a vádlottat, aki három évvel ezelőtt egy vadászat alkalmával, vétlen lövés következtében kioltotta egy ember életét.

Kényszermunka bűntette miatt nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék a 2023. február 24-én megtartott tárgyaláson azt a vádlottat, aki 2020. májusában egy gondnokság alatt álló ismerősének kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírta őt arra, hogy hozzá költözzön és ott elvégezze a ház körüli takarítást, ellássa állatait. A férfi a sértettet az istállójában szállásolta el.

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak az 51 éves várpalotai férfinak a letartóztatását, akivel szemben közveszélyokozás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki 2019 februárja és decembere között sikkasztott munkáltatójától.

Tíz hónap szabadságvesztésre ítélte és 3500 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el az Ózdi Járásbíróság azzal a férfival szemben, aki 2020 novemberében egy helyi óvodából vitt el egy vasalót.

A vádlott két hónappal előtte egy buszmegállóban vett magához egy ott felejtett mobiltelefont, amelynek megtalálását a tulajdonos előtt letagadta és azt értékesítette. Cselekményeit most egy eljárásban bírálta el a bíróság.

A döntéssel szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

Miskolc, 2022. június 14. 

Elhangzott a perbeszéd a Debreceni Járásbíróságon a lepkeper néven ismertté vált büntetőügyben, így a bíróság hamarosan ítéletet hirdethet a tavaly novemberben indult eljárásban. 
 
A Miskolci Járásbíróság a mai napon meghozott ítéletében 5 rendbeli sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vállalkozót, aki új építésű miskolci ingatlanok adásvételére szerződött le, majd a vevők által befizetett összegekkel sajátjaként rendelkezett, azaz azt felhasználta az ingatlan felépítésére.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte azon tizenegy gyanúsított előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanú szerint a most előzetesen letartóztatásba helyezett gyanúsítottak összesen közel 900 millió forinttal károsították meg általános forgalmi adó adónemben az állami költségvetést. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. március hó 08.

Pénzbüntetést kapott az a két férfi, akik elszámolási vitájuk miatt bosszúból megrongálták volt munkáltatójuk épülőfélben lévő házát.

Állatkínzásért 6 hónap - végrehajtásában 1 évre felfüggesztett - börtönre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság egy 34 éves nőt és egy szintén 34 éves férfit.
 
A Kaposvári Törvényszék jogerősen 2 év börtönbüntetésre és 5 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy román állampolgárságú, 36 éves embercsempészt.
 

Jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség annak a férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint arra vett rá másik személyt, hogy bűncselekményből származó pénzt fogadjon a bankszámláján.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. április 24. napján 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés veszélye és a bizonyítás veszélyeztetése miatt.

A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős. 



Zalaegerszeg, 2024. április 24.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2024. május 6-i tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki tolatás közben ütött el egy idős nőt Szekszárdon. A járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt a bíróság 1 év 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte a több mint 800.000 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

2024. november 15. napjától a Debreceni Törvényszék esélyegyenlőségi referense:

Dr. Varga Judit a Debreceni Járásbíróság elnöki irodai csoportvezetője 

(telefonszám:   52/521-821 1301 mellék, e-mail: VJudit@birosag.hu)

 

Elérhetőségi adatok

Cím:

1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.

Levelezési cím:

1590 Budapest, Pf. 225/5.

Központi telefonszám:

+36 1 885 6000
Fax: +36 1 550 3936

E-mail cím:

birosag_bkt@birosag.hu

Kollégiumvezető:

Dr. Németh Zoltán

Ügyfélfogadási rend

Ügyfélközpont:

(Polgári Kollégium, Közigazgatási Kollégium, Munkaügyi Kollégium, Gazdasági Kollégium Peres Csoport)
Cím: 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187. (M3 Irodaház)
Telefon: +36 1 885 6001
Fax: +36 1 550 3936

Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje:

Minden hónap első hétfőjén 9-11 óra között előzetes bejelentkezés alapján.

Ügyfélsegítő:

A munkaügyi tárgyú ügyekkel kapcsolatos ügyintézés is minden hétfőn 9:00-11:00 óra között a Budakörnyéki Járásbíróságon történik.

Munkaügyi Kollégiumvezetői Iroda:

Telefon: +36 1 885 6071

Munkaügyi kezelőiroda:

Telefon: +36 1 885 6070
Fax: +36 1 550 3936
 

Irodai félfogadás:

• hétfő-kedd: 8:30-11:30
• szerda: 8:30-15:30
• csütörtök-péntek: 8:30-11:30
 

A bírósági épület akadálymentes megközelíthetősége:

A parkolón keresztül a hátsó bejáraton át biztonsági őrszolgálat segítségével. Akadálymentesített mosdó a földszinten található.
Bővebb tájékoztatás a központi telefonszámokon kapható (+36 1 467 6200, +36 1 885 6000).

Budapest Környéki Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma tanúgondozójának elérhetősége:

Tomsits Gabriella
Cím: 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.
Telefonszám: 06-1-885-6000
Email cím: tanugondozo_bkt_mugyi@birosag.hu
Ügyfélfogadás: Előzetesen egyeztetett időpontban

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki kábítószer tartalmú anyagokat szerzett meg, és fogyasztotta azokat több alkalommal.