A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott végzésével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így Sz. G. vádlottat közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – halmazati büntetésül – négy év börtönre, hét év közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül öt év közügyektől eltiltásra ítélte.
Részletes keresés
Az utóbbi napokban nagy érdeklődés övezte a médiában az olaszliszkai lincselésként elhíresült ügy egyik elkövetőjének megítélt kártalanítást. Vélhetően a mindennapi embereket is érdekli a kártalanítás szabályozása, az, hogy mikor, milyen feltételekkel ítélhető meg a kártalanítás, ezért ezeket a szabályokat sajtótájékoztatón ismertette dr. Budai Vince, a Tatabányai Törvényszék büntető kollégiumvezetője.
A Szegedi Törvényszék – nem jogerős ítéletével – emberölés bűntettének kísérletében, valamint társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek A.F. török állampolgárságú vádlottat és halmazati büntetésül 12 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
2025. július 15-én, a Bíróságok Napja alkalmából az Országos Bírói Tanács által rendezett díjátadó ünnepség keretében az Országos Bírósági Hivatalban került sor elismerések átadására.
A Veszprémi Törvényszék elnökének előterjesztésére – kiváló munkájára figyelemmel – Bazsó Tamásné, a Veszprémi Járásbíróság tisztviselője Juhász Andor díj bronz fokozatú elismerésben részesült.
Bazsó Tamásné 1989. szeptember 1-től áll a Veszprémi Városi Bíróság, majd Veszprémi Járásbíróság alkalmazásában. 2006 júniusában jogi asszisztens szakképesítést szerzett. Bírósági munkáját írnokként, kezelőirodában kezdte, majd 2003-tól jegyzőkönyvvezető munkakörbe került büntető ügyszakban. 2004. február 1-jén tisztviselői kinevezést kapott. Tisztviselői értékelései során munkájára kiválóan alkalmas, a teljesítményértékelések során kimagasló értékelést kapott. Több évtizedes igazságügyi alkalmazotti jogviszonyban teljesített szolgálata kimagasló színvonalú, példaértékű.
Az elismerés átvétele után a díjazottakat dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, valamint dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntötte.
A fotón a díjazott dr. Horváth Tündével, a Veszprémi Törvényszék elnökével látható.
(Fotó: OBT)
Veszprém, 2025. július 23.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
A törvényszékek és a Magyar Jogász Egylet (MJE) közös szervezésében konferenciasorozatot tartanak országszerte, amelynek alkalmával lehetőség nyílik az új Pp. gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megosztására és a felmerülő kérdések megvitatására.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a bíróság működésében felmerülő ok miatt a Tatabányai Törvényszéken 2025. június 27. napján (pénteken) a pénztár zárva tart.
A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak.
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 26 éves büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2022. május 15-én délután fél öt körül hozzávágott egy üveget haragosa házának Jászapátin, majd miután a férfi kiment az utcára és kérdőre vonta, egy bottal úgy megverte, hogy eltört az állkapcsa.
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. október 15-én 9-kor, mind pedig a 2024. október 17-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. október 14-én 9-ig, illetve 2024. október 16-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. október 14-én, valamint 2024. október 16-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. szeptember 24-én 9-kor, mind pedig a 2024. szeptember 26-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. szeptember 23-án 9-ig, illetve 2024. szeptember 25-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 23-án, valamint 2024. szeptember 25-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. január 28-án 9-kor, mind pedig a 2025. január 30-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék.
A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2025. január 27-én 9-ig, illetve 2025. január 29-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. január 27-én, valamint 2025. január 29-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
2025. július 15-e a Bíróságok Napja, mely a bíróságok számára munkaszüneti nap, így ezen a napon a Pécsi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok zárva tartanak.
Az ország valamennyi bíróságán a nyári ítélkezési szünet (tárgyalásmentes időszak) 2025. július 16. napjától 2025. augusztus 19. napjáig tart.