Részletes keresés

A Gödöllői Járásbíróságon Dr. Kenese Attila büntető tanácsa megkezdte annak a férfinak a nyilvános tárgyalását, akit halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádol a Budakörnyéki Járási Ügyészség.
 
A Szegedi Járásbíróság pénteken elrendelte annak a 12 személynek az előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2015. február 23-ig tart. 
 

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 4-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a II. rendűt a büntetőeljárás meghiúsítására törekedve elkövetett bűnpártolás vétségével, míg a III. rendűt garázdaság vétségével vádolja az ügyészség.  

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy állatkínzással vádolt férfi ügyében. 

A vádirat szerint a terhelt 2020. május 19-én – ismeretlen előzményi okok miatt – felfokozott indulati állapotban ledobta a kisméretű yorkshire terrier fajtájú kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 12-én a csalás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. április 12-ig elrendelte R.S. gyanúsított letartóztatást, és 2020. július 12-ig P. Gy. gyanúsított bűnügyi felügyeletét.  

A mai tárgyalási napon tanúkihallgatásra és a Parndorfi-ügyet követően, azaz 2015. augusztus 27-én rögzített telefonbeszélgetések további részeinek lejátszására került sor.
 
A tanú a Parndorfi-üggyel érintett hűtőkamion adásvételének körülményeiről nyilatkozott.
 

A Kazincbarcikai Járásbíróság két vádlott ügyében hirdetett ítéletet még 2024. március 26-án, akikkel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a két férfi terhelt 2022. február közepén az esti órákban megtámadott és bántalmazott egy hazafelé sétáló házaspárt Berentén, a nyílt utcán. A sértett férfi 8 napon túl gyógyuló bordatöréses sérüléseket szenvedett el, míg felesége zúzódásos sérülései 8 napon belüli gyógytartamúak voltak.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak fiatalkorú nőnek és felnőttkorú férfinak a letartóztatását, akik gyermekkorú társukkal Mezőkövesden rablási cselekményt követtek el.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 6-án egy hónapra elrendelte P. M. M. gyanúsított letartóztatását kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint P. M. M. gyanúsított nő 2019. augusztus 31. napján éjjel 1 órakor odament a pécsi főpályaudvar egyik padján alvó P. Zs. sértett férfihez, majd a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva a sértett táskájából kivette a fekete irattartóját, és az irattartóból elvette a sértett tulajdonát képező mobiltelefont.

A Győri Törvényszék a futball-játékvezető által indított személyiségi jogi perben tartott első tárgyaláson meghallgatta a felek indítványait, valamint meghatározta az eljárás további irányát a bizonyítási teherről való tájékoztatással. 
 
Év
2017
Közlöny
Fájl
A tanúk távolléte miatt  2014. szeptember 10-re napolta a vérfertőzés bűntettével vádolt férfi és lánya ügyét a Zalaegerszegi Járásbíróság.
 

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra – 2021. július 7-ig elrendelte annak a három rendőrnek a letartóztatását, akiket hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

Bűnösnek mondta ki és 2 év börtönbüntetésre ítélte – 5 év próbaidőre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék V. M-t vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. A bíróság első fokon az ügy másodrendű vádlottját is elmarasztalta. K. S-t hivatali kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre felfüggesztve.

Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a tárgyalás tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete ügyében. A vád szerint az anya próbálta meg rávenni az apját, hogy ölje meg gyermekét.

 

A Szekszárdi Törvényszék mint elsőfokú bíróság a 2019. július 8-án - tárgyalás előkészítése során - hozott végzésével az ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta annak a húszéves férfinak a letartóztatását, aki ellen a Tolna Megyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt 150.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit.

A vádlott 2021. augusztus 25-én 20 óra 30 perc körül, esti szürkületben egy személygépkocsival közlekedett Ölbő felől Szeleste irányába. 

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX. rendű terheltek vonatkozásában már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. A fent felsorolt vádlottak voltak azok, akik beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben tehát a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa – a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával – már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

Tovább folytatódott a 2013. márciusi halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset tárgyalása a Székesfehérvári Járásbíróságon.