Részletes keresés

A férfi dühében feldöntött egy Kinder tojásokkal teli polcot egy tatabányai üzletben, az egyik vásárlót pedig leköpte. Ügyében a Tatabányai Járásbíróság döntött.

A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozta büntetővégzését, melyben a vádlottal szemben gyermekpornográfia bűntette miatt 1 év 6 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 6-án tartott ülésen, a lopás vétsége miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak az oroszlányi férfinak, aki a lopás miatt kitűzött büntetőtárgyalás napján, a tárgyalást megelőzően, még egy lopást elkövetett. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mert a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Törvényszék gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítélet. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A bíróság a mobiltelefon elkobzásáról is rendelkezett. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 20-án tartott előkészítő ülésen, ittas járművezetés vétsége miatt 100.000 forint pénzbüntetésre, valamint 1 év 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki ittas állapotban egy villanyoszlopnak, majd egy kerítésnek ütközött. A védő enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

Év
2015
Közlöny
Fájl

A nyomozási iratok szerint két férfi 2022. augusztus 9-én 15 óra körüli időben eddig ismeretlen megbízójuk utasítására, vagyoni haszonszerzés végett Magyarország területén a magyar-szerb államhatár közelében, pontosan meg nem állapítható időben felvettek az egyikük által bérelt  osztrák honosságú tehergépkocsi rakterébe 17 fő magát indiai, 8 fő magát török és 2 fő magát afgán állampolgárnak valló migránst azzal a céllal, hogy őket a magyar-osztrák államhatárt jogellenesen átlépve Nyugat-Európába szállítsák.

A Tatabányai Járásbíróság a vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése megzavarásának vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet a mozdonyvezetővel szemben. A bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 3 év vasúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. július 29-én megtartott ülésen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a 18 éves, cseh állampolgárnak a letartóztatását, aki a tatabányai kórházban egy ápolóra támadt. A bíróság a letartóztatást a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el. A végzés végleges.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. szeptember 16-án megtartott folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet négy vádlottal szemben.

A Tatabányai Járásbíróság a különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. május 7. napjáig – elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Figyelemmel a gyanúsított pszichés állapotára, a terhére rótt cselekmény elkövetésének módjára – indok nélküliségére – arra, hogy a nyomozás még csak most indult, valamint a bűnismétlés veszélyére, a letartóztatás elrendelése indokolt.

Három hónappal meghosszabbította a letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság annak a férfinak, aki a nyomozás adatai szerint 2019. szeptember 1-jén késő délután, a tatai otthonának hátsó részén lévő helyiségben minden ismert ok nélkül előbb egy baltával négyszer megütötte a feleségét, majd egy vadászkéssel, háromszor mellkason szúrta.

Az ütések és a szúrások következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. Ezt követően a gyanúsított értesítette a rendőrséget, és a rendőröket a helyszínen megvárta.

Tatabánya, 2020. június 2.

A vádlottat tehergépkocsi vezetőként alkalmazta a munkáltatója. A kialakult gyakorlat szerint a férfi a napi munkavégzéstől a következő napi munkakezdésig a járművel a tatabányai lakása előtti parkolóban parkolt, nem kellett a cég telephelyén hagynia az autót. A cég ügyvezetője a járművezetőknek – így a vádlottnak is – megengedte, hogy előzetes bejelentés után olykor a rájuk bízott járműveket magáncélra használják.

Év
2019
Közlöny
Fájl

A Tatabányai Járásbíróság 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre kiutasította Magyarország területéről az embercsempészéssel gyanúsított férfit.

 

A román állampolgárságú férfi 2020. március 26-án éjjel Oroszlányon át egy osztrák honosságú személygépkocsival tíz, magát szír állampolgárnak valló személyt szállított. A vádlott a szállított személyeket a román- magyar határ közelében, Magyarország területén vette fel az autóba, azzal a céllal, hogy őket Ausztriába vigye. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 31-én tartott ülésen, az aljas indokból és célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra – 2021. június 30-ig – elrendelte a gyanúsított letartóztatását. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi valamikor 2019. december 30-a délután és másnap reggel között, egy oroszlányi lakásban elvágta a sértett hajléktalan nő nyakát egy recés élű, hegyes késsel, a mellkasát és hasát több alkalommal megszúrta. A sértett a helyszínen életét veszítette.

A Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2020. január 3-án elrendelte, most pedig újabb három hónappal, 2020. október 3. napjáig meghosszabbította, mert álláspontja szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés végleges.

Tatabánya, 2020. június 24.

A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek és férfinak az ügyében, akik a tatabányai bérleményükből kiköltözéskor berendezést tulajdonítottak el. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 8. napján megtartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki 12 migránst szállított illegálisan. A letartóztatás elrendelésére a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt került sor. 

A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.