Részletes keresés

Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2016. május 16-án helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság két, egy 42 és egy 53 éves többszörösen büntetett előéletű férfit ítélt el, akik egy idős kunhegyesi asszonyt otthonában raboltak ki.

Típus: Szabályzat Sorszám: 10 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit társtettességben elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. október hó 26. napjáig tart. 
 
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú ítéletben a bíróság K. C. vádlottat lopás vétségében, rablás és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért a vádlottat halmazati büntetésül 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, emellett 8 év időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az elsőfokú ítélet tényállásában a bíróság megállapította, hogy a vádlott 2014. júniusában két különböző időpontban az egyik győri élelmiszer üzletből üzletből összesen 15.771 forint értékben tulajdonított el árucikkeket.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2019. február 14-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Mezőkövesden megrongált egy szabályosan parkoló személygépkocsit. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 34 éves brazil férfi letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. október 27-én a szerb-magyar határ közelében 24 szír állampolgárt vett fel egy tehergépkocsi rakterébe annak érdekében, hogy őket Nyugat-Európába szállítsa. 

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte annak a 38 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021 júniusa és szeptembere között különböző típusú mobil épületek (mobillakás, mobilgarázs, könnyű szerkezetes szendvicspanel épület) felépítésére fogadott el megbízást, azonban minden esetben a pénz átutalása után elérhetetlenné vált. A gyanúsított a cselekményeivel több, mint 2.400.000 forint kárt okozott.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőperben, amelyben az ügyészség zaklatás vétségével vádol egy férfit.

A vád szerint a terhelt 2018 júniusa és novembere között telefonon, e-mailben és sms-ben zaklatott egy művészt. A sértett többször felszólította a vádlottat arra, hogy zaklatásával hagyjon fel, de ő ennek a kérésnek nem tett eleget. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 62 éves devecseri férfinak, akivel szemben közveszélyokozás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Az Ózdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a nőt, aki előkészítő ülésen bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Debreceni Járásbíróság 2017 júniusában hozott ítéletét - melyben az ügy mind az öt vádlottját bűnösnek mondta ki társtettesként , a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében – megváltoztatta. A másodfokú bíróság egy vádlott esetében súlyosított, egy vádlott esetében nem változtatott, míg három vádlottnál enyhített a korábban kiszabott büntetéseken.  
 

Az emberiesség elleni bűntett miatt H. F. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a mai napon kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék ügydöntő határozatát annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésből a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét kizárta, továbbá a járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. január 24-én az ügyészi indítvánnyal szemben bűnügyi felügyeletét és távoltartását rendelte el annak a nőnek, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

A vádirat ismertetésével és elmeorvos szakértő meghallgatásával kezdte meg a tárgyalást a  Budapest Környéki Törvényszék M. A. M. ügyében. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg a Pest Megyei Főügyészség.
 

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki nem létező sportcipőket kínált eladásra.

Az Egri Járásbíróság a 2016. november hó 15. napján hozott ítéletet D.T. balatoni lakos büntető ügyében. A bíróság D.T. vádlottat zsarolás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi időtartamra felfüggesztette. Kötelezte a vádlottat a felmerült mintegy 165.000 Ft bűnügyi költség megfizetésére. A zsaroló levelet, mint bűnjelet az iratok mellékleteként rendelte kezelni.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. március 23-án meghozott ítéletében felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és rongálás vétségében mondta ki bűnösnek, amiért 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a 23 éves férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. október 19-én hajnalban, a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket előbb hangosan szidalmazta, és megöléssel fenyegette, majd szamurájkarddal, fahusánggal, végül pedig egy seprűnyéllel támadt rájuk.
A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében nem jogerősen bűnösnek mondta ki C. E. montenegrói állampolgár vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 10 hónap végrehajtandó, börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.