Részletes keresés

A Kaposvári Járásbíróság 2021. október 15-én 30 napra elrendelte egy 36 éves nő letartóztatását. 



A megalapozott gyanú szerint a vádlott 2021. október 10-én újszülött csecsemőjét Fonyódon egy üres buszmegálló padjára tette, majd magára hagyta. Csak a szerencsén múlt, hogy a kisgyereket megtalálták és élete megmenthető volt. 

A bíróság a vádlott letartóztatását a szökés, illetve elrejtőzés veszélyére hivatkozva rendelte el. A határozatot az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene. 

A Miskolci Törvényszék a mai napon hivatalos személy elleni erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki egy kaszával támadt az intézkedő rendőrre.

 

A Szombathelyi Járásbíróság B.T és 51 társa ellen bűnszervezetben, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette (Btk. 373. § (1),(4) bekezdés c, pont) és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a vádlottak kihallgatásával megkezdte a bizonyítási eljárást.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen 6 év börtönt kapott és 8 évre eltiltották a közügyektől azt a büntetett előéletű, huszonéves fiatalembert, aki idén március 7-én éjfél körül Törökszentmiklóson, a nyílt utcán megtámadott, bántalmazott, és megpróbált megerőszakolni egy, a buszpályaudvarról hazafelé sétáló nőt. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves budapesti férfinak, akivel szemben rablás bűntette miatt folyik a nyomozás. 

Az ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyben, amelyben 2021. június 30-án a Gödöllői Járásbíróság gyorsított bíróság elé állításos eljárásban hozott ítéletet.

Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Súlyos egészségromlást okozó testi sértés és csalás miatt 7 év 6 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a 44 éves férfit, akit egy beteg nő becsapásával vádol az ügyészség.
 

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2019. április 2-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik munkavédelmi szabályszegésükkel és mulasztásukkal balesetet okoztak munkavállalójuknak. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt Zs. G. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét.
 

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 8 év 6 hónap fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 22 éves kecskeméti férfit, akit a Kecskeméti Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves nőnek, aki a megalapozott gyanú szerint a saját otthonában bántalmazott egy idős férfit, majd elvette tőle a pénzét.

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év börtönre, 1 év közügyektől eltiltásra és 5 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 38 éves kiskunhalasi férfit, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé, mert eltiltások hatálya alatt vezetett személygépkocsit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 28 éves kiskunlacházi férfinek a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2020 decemberében három alkalommal gépjárműveket és egyéb használati tárgyakat lopott el. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 8. napján megtartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinek a letartóztatását, aki 12 migránst szállított illegálisan. A letartóztatás elrendelésére a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt került sor. 

A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Szerencsi Járásbíróság szabálysértési eljárás keretében figyelmeztetésben részesítette azt a férfit, aki 2021 szeptemberében úgy vett részt a közúti forgalomban önálló hajtásra képes elektromos kerékpárjával, hogy annak vezetéséhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett.

Az eljárás alá vont személy a szabálysértés elkövetését beismerte és elmondta, hogy nem tudott arról, hogy járművét csak vezetői engedéllyel vezetheti. 

Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki vascsővel kért számon egy 3-4 évvel korábbi, 30.000 Ft-os tartozást. A Keszthelyi Járásbíróság a 2020. szeptember 1. napján hozott ítéletében a többszörösen visszaeső vádlottat bűnösnek mondta ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 37 éves kerekegyházi férfinek a letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. augusztus 13-a és 2021. április 21-e között Kerekegyházán 6 alkalommal mászott be ingatlanok udvarába, ahonnan akkumulátorokat, aggregátort, hosszabbítót, krossz motort, szeszes italt, valamint damilos fűkaszát lopott el. A gyanúsított ezzel összesen 940.000 forint kárt okozott a sértetteknek.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 29. napján tartott folytatólagos tárgyaláson, csalás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 5 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős.