Részletes keresés

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt a gazdát, akinek tanyáján rakodás közben ráborult a kukoricával megrakott pótkocsi egy munkásra. A férfi a helyszínen életét vesztette. A bíróság N.I.-t egy év fogházbüntetésre ítélte, másfél év próbaidőre felfüggesztve és kötelezte a csaknem félmilliós bűnügyi költség megfizetésére.
 
Nem csak a családfőt, hanem a feleségét és fiát is bűnösnek mondta ki a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2017. május 24-én kihirdetett ítéletében. A család ugyanis a település több lakosával aránytalan, „kamatos kamattal növelt” ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást kötött készpénz és árucikkek – többek között élelmiszer - hitelezésére. Olyan nélkülözésnek tették ki így a sértetteket, hogy volt, akinél az áram és a vízszolgáltatást is kikapcsolták, mivel a hónap elején jövedelmük nagy részét mindig átadták a vádlottaknak.
A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a soproni kettős gyilkosság gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását.
 
A tanács elnöke a mai tárgyalási napon adattárgyi ellenőrzésekről készült jelentések, rendőri jelentések, lefoglalási jegyzőkönyvek tartalmát, a közösségi oldalakon végzett adatgyűjtések eredményeit és a nemzetközi jogsegélykérelmekre érkezett válaszokat ismertette.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013 szeptemberében Soroksáron megölt egy futó nőt.

A Tiszafüredi Járásbíróság 2018. január 11-én meghozott ítéletével vízi közlekedés veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, és 168.000 Ft pénzbüntetésre és 4 hónap vízi járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016 nyarán a Tisza-tavon jetskijével szándékosan hullámot keltve inzultált kenus és kajakos vízitúrázókat.
 
Miskolci Törvényszék 2016. december 19. napján hirdetett ítéletet annak a fiatal férfinak a büntetőügyében, akivel szemben emberölés bűntette és közveszéllyel fenyegetés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 
A bíróság a vádlottat 8 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte. A törvényszék határozatát az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője három napot tartottak fenn nyilatkozataik megtételére. 

Az Országos Bírói Tanács 2014. június 2-3-án kihelyezett ülést tartott a Debreceni Ítélőtáblán. A tanácskozás résztvevőit Dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke köszöntötte.

Az Egri Járásbíróság a 2016. október hó 10. napján hozott ítéletet F.G és társa büntető ügyében. A bíróság F.G. I.r. vádlottat 52 rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntette, 13 rendbeli társtettesként elkövetett sikkasztás bűntette és 1 rendbeli számvitel rendje megsértésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 1.600.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 5 évi időtartamra felfüggesztette.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2016. július 26-án helyben hagyta a Zalaegerszegi Járásbíróság döntését, ezért továbbra is előzetes letartóztatásban marad a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 2016. július 3-án otthonában holtan talált zalaegerszegi 67 éves asszonyt.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 19-én kihirdetett ítéletében elutasította a UCB Ingatlanhitel  Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Szolnoki Törvényszék 2017. október 17-én lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 7 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 24 éves férfit, aki a kiskorú gyermeke javára jogerős bírósági határozatban megállapított gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét 10 hónapon át önhibájából nem teljesítette, 120.000 Ft gyermektartásdíj hátralékot halmozva fel. Az ítélet jogerős. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 9-én meghosszabbította annak a fiatalkorú lánynak a javítóintézeti letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsít.

A Veszprémi Törvényszék 2020. november 11-én meghozott ítéletével 11 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül pedig 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 35 éves férfit, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete, erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette, valamint személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. március 2-án előkészítő ülést tartott a tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás bűntette miatt B.B. I. rendű vádlott és 7 társa ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.

A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes bírója egy-egy hónapra elrendelte kettő szerb embercsempész letartóztatását.

A Lenti Járásbíróág 2023. február 28-án hozott ítéletet azzal a párral szemben, akik előre kitervelten ellopták a szexuális szolgáltatásra jelentkező kuncsaft pénzét.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 30 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2021 nyarán alig két hét alatt három bűncselekményt követett el Tiszaburán.

2021. július 26-án délután négy óra körül egy bezáratlanul felejtett hátsó ajtón osont be egy  családi házba, ahonnan egy hordozható hangszóróval, egy parfümmel, 30 ezer forint készpénzzel és egy kerékpárral távozott, majd egy 91 éves asszony házát szemelte ki, ahova kétszer is megpróbált betörni, de az idős hölgyet mindkét alkalommal otthon találta. 

A Szekszárdi Járásbíróság folytatta az „unokázós csalók” néven elhíresült büntetőügyben a tárgyalást.

A Bicskei Járásbíróság 2016. május 24. napján ítéletet hirdetett azon vádlottak ügyében, akik 2013. októberében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó bicskei állomása közelében bőrszínük, faji illetve nemzeti származásuk miatt afrikai származású sértettet bántalmaztak.