Részletes keresés

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

A különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszély okozás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben  a Veszprémi Törvényszék, mint elsőfokú bíróság (V. számú) végzésében megállapította, hogy a geotechnikai szakértő az ügyben kizárt szakértőként járt el és a szakértőként való eljárásból az ügyben kizárta, ezzel egyidejűleg a geotechnikai szakértői véleményt, és három egyesített kiegészítő igazságügyi műszaki szakértői véleményt a bizonyítékok közül szintén kizárt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 7-én bíróság elé állítás során, úgynevezett gyorsított eljárásban elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely két montenegrói kézilabda szurkoló, S. M. és B. L. ellen indult a 2014. május 4-i Papp László Sportarénában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjén történt garázdaság miatt.

Előkészítő ülést tartott a Szekszárdi Járásbíróság a sikkasztás bűntettével vádolt terhelt ügyében, akit azzal vádol az ügyészség, hogy a sértett gazdasági társaság által részére folyósított rendszeres havi 276 euró járadék helyett 2016. október hónapban véletlenül 267 ezer euró került átutalásra. Az akkoriban Németországban élő vádlott a mintegy 82 millió forintot 3 nap alatt felvette a számlájáról és nem utalta vissza azt a sértett felszólítása ellenére sem, hanem elköltötte.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. április 9-én súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2019. június 11-ig meghosszabbította K. V. gyanúsított letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. április 15-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását csoportosan elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint 2018 júniusától 2018 decemberéig, Szendrőn hétvégi és lakóházakba tört be, ahonnan válogatás nélkül hozta el a legkülönfélébb tárgyakat. Egy alkalommal a helyi temetőből is elvitte a könnyen mozdítható kegyeleti dísztárgyakat. A tolvaj főként ruházati és műszaki cikkeket lopott, de az is előfordult, hogy élelmiszert szerzett az ingatlanokból. 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet.

Előzetes letartóztatás elrendelésére került sor zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt a Kisvárdai Járásbíróságon A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. november 10. napjáig. A nyomozás adatai szerint L. A. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016.

A Pécsi Járásbíróság 2019. augusztus 16-án egy hónapra elrendelte Dr. F.P. gyanúsított letartóztatását emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság a gyanúsított egészségügyi állapotára tekintettel a végrehajtás helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

A Tatabányai Járásbíróság 2016. február 9. napján egy hónap időtartamra elrendelte Sz. Z. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. február 8. napján, miután lakásában a Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei intézkedés alá akarták vonni agresszíven viselkedett, kezében egy konyhakést tartva szidalmazta a rendőröket és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja őket ölni, ha nem tűnnek el a házából.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. október 20-án tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, aki több megyeszékhelyi intézményből tanulóktól, dolgozóktól lopott.

Az Egri Törvényszék fiatalkorú J. R. vádlottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete,   társtettesként elkövetett lopás vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt nyolc hónap fiatalkorúak fogházbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztette, és megállapította, hogy a fiatalkorú vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

Az emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt R. S. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletében a vádlotak terhén megállapított bűncselekményeket egységesen társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettének minősítette. Az I. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 10-10 évre, a II. r. vádlott szabadságvesztését és közügyektől eltiltását 7-7 évre súlyosította, ugyanakkor a foglalkozástól eltiltásukat mellőzte. Az I. r.

Felhívjuk a sajtó és a bíróságra látogatók figyelmét, hogy 2020. január 16-án a Fővárosi Törvényszék biztonsági vezetőjének szolgálati utasítása alapján tilos kép- és hangfelvétel készítése a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületének aulájában és I. emeletén.

A fenti korlátozás 2020. január 16-án déli 12.00 óráig tart.

Budapest, 2020. január 15.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály



 

A HYPO Alpe-Adria Leasing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 3. Pf. tanácsa 2014. október 16-án meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte azzal az útmutatással, hogy az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet úgy kell tekintenie, mintha annak benyújtására 2015. január 5. napján került volna sor.

Pályázási határidő

Pályázat a Gyulai Törvényszék területén 1 bírósági titkári álláshely betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. október 25.

A pályázat beadásának helye:

Gyulai Törvényszék Elnöki Iroda (5700 Gyula, Béke sgt. 38.)

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak. A nő lányának letartóztatására irányuló indítványt a bíróság elutasította.

 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság szeptember 21-én 1 év – végrehajtásában 1 év 6 hónapra felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki azzal a két román állampolgárral szemben, akik 2018 márciusában két teherautóba összesen 142 malacot zsúfoltak.

A két férfi egy szlovákiai településen vásárolta a malacokat és azokat Magyarországon keresztül Romániába akarták vinni két kisteher-gépkocsival úgy, hogy egyikbe 59 db-ot, másikba 83 darabot zsúfoltak. Ebben akadályozta meg őket egy hatósági ellenőrzés Cigándon.