Részletes keresés

A Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Törvényszék közös életében új fejezet kezdődött, melynek egyik állomása a „Kiskapu a Balatonra” című kiállítás, melynek ünnepélyes megnyitójára 2024. június 20-án 17 órakor került sor.

A Laczkó Dezső Múzeum célja az volt, hogy bemutassa a ’60-as, ’70-es évek nyaralókultúráját, melynek elérésében kiemelt jelentőségűnek mutatkozott a törvényszék vagyonkezelésében lévő alsóörsi bírósági üdülő épülete, berendezése, tárgyai. A törvényszék ajándékozási szerződéssel a múzeum rendelkezésére bocsátott számos, a jelenleg nem használt épületben fellelhető, a kiállítás által bemutatott korszakból megmaradt bútort, lakástextilt, egyéb tárgyat, ezzel is növelve társadalmi szerepvállalását, figyelve arra, hogy minél jobb felhasználást biztosítson a fennmaradt tárgyaknak, állampolgárok széles köre ismerhesse meg a korszak sajátosságait, ezzel is támogatva a múzeum célját.

MegnyitóTörő Balázs

Dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit a megnyitón elhangzott köszöntőjében elmondta, hogy a törvényszék együttműködése a múzeummal nem újkeletű, hanem egy jó intézményes, előremutató kapcsolat megerősítése, hiszen már 2015 tavaszán egy nagyszabású együttműködési keretmegállapodást kötött a törvényszék a Laczkó Dezső Múzeummal, melynek akkori tárgyköre a törvényszék vagyonkezelésében lévő egykori várbörtön -3. szintjének múzeumi hasznosítása volt. Később ezen együttműködés nyomán, új szereplőkkel és közreműködőkkel fejlődhetett tovább az EKF projektjeként a ma már országos hírű turisztikai attrakció. Mindezeket követően a törvényszék örömmel tett eleget a felkérésnek, megkeresésnek Törő Balázs néprajzkutató részéről, amely arra irányult, hogy az alsóörsi igazságügyi üdülőből a kiállítás céljára használati tárgyak átadásra kerüljenek.

A Balatonhoz sok szállal kötődő Veszprémi Törvényszéket az elnök a „legbalatonibb” törvényszéknek nevezte. Elmondta, hogy a környezettudatos szemléletet képviselő törvényszék és a múzeum között létrejött megállapodás az újrahasznosításnak is jó példája lehet, hiszen így a selejtezésre váró egykori használati tárgyak a kultúra szolgálatába állítva új életre kelhettek.

A kiállítást Schleicher Vera PhD, a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Főosztályának vezetője nyitotta meg.

PlakátKapu

Veszprém, 2024. június 21.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Elérhetőségeink

Cím

1051 Budapest, Nádor u. 28.

Levelezési cím

1363 Budapest, Pf. 17.

Központi telefonszám

+36 (1) 354-4800

E-mail

ft.cegbirosag@birosag.hu

A Cégbíróság e-mail címe beadványok joghatályos előterjesztésére nem alkalmas!

 

Kollégiumvezető-helyettes

dr. Fülöp Ottilia

 

Bírói csoport:

csoportvezető

 

 

Ügyintézői csoport:

csoportvezető

dr. Benyó Ildikó

 

Kollégiumvezető-helyettes és csoportvezetők:

Telefon: +36 1 354 4800

 

Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoport 

csoportvezető

dr. Szotáczky Sarolta

Cím: 1051 Budapest, Nádor u. 28.

Levelezési cím: 1363 Pf. 15.

Központi telefonszám: +36 1 354 4800

Telefon: +36 1 354 4800

 

Ügyfélfogadási rend

Cégbíróság és A Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodája

Ügyfélfogadás: 

Hétfő-kedd-csütörtök-péntek: 8:15-11:00 óráig
Szerda: 8:15-12:30 óráig, és 13:00-15:30 óráig

Iratkiadás: 

08.15-10.30 óráig, szerdán 15:30 óráig


Iratbetekintés: 

11.00 óráig (a 10.30 óráig kiadott iratokba), szerdán 15:30 óráig (a 15:00 órig kiadott iratokba)

Kezelőiroda (Földszint 8-9):

Cégbírósági iratbetekintési ügyekben:

Telefon: +361-354-4847 

 

Cégbírósági Call-center (ügyfélfogadási időben hívható): 

Telefon: +36-1-354-4233

 

Ügyfélszolgálati Iroda (cégiroda)

 

Telefon: +361-354-4932

Civil És Egyéb Cégnek Nem Minősülő Szervezeteket Nyilvántartó Csoport Kezelőiroda


Telefon: +36 1 354 4800

 

Tájékoztatjuk a tisztelt ügyfeleket, hogy az illetékbélyegek árusítása 2024. január 1. napjától teljesen megszűnt, ezért annak megfizetése ezen időpont után postai csekken vagy az Elektronikus Fizetési Portál útján lehetséges. A portál elérhetősége: https://fizetes.im.gov.hu/

 

Elektronikus cégeljárás

 

E-cég betekintő - Elektronikus ügyintézési portál 

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.503867,19.048285

 

Akadálymentes megközelíthetőség

  • Az épület akadálymentes kialakítású, a főbejárat felől akadálymentesen megközelíthető.
  • Az épületben hangos térkép, hangbemondásos felvonó, indukciós hurokerősítő és akadálymentesített infoterminál található.
  • Veszélyhelyzet esetére védett tér került kialakításra: I. em 121., III. em., 316., IV. em. 419.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 488 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 201 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 349 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 368 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 119 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 197 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 301 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Kép

Munkakörnyezet-fejlesztés indult 2018 decemberében a Székesfehérvári Törvényszéken. A beruházás során új irodát alakítanak ki, fejlesztik a díszterem hangtechnikai rendszerét, valamint a munkavégzéshez szükséges bútorokat is beszerzik. 

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

Tájékoztatjuk, hogy a Debreceni Törvényszéken, valamint az illetékessége alá tartozó járásbíróságokon az ítélkezési szünet 2025. július 15-től 2025. augusztus 20-ig tart. Minden évben július 15-e a Bíróságok Napja, amely a bíróságokon munkaszüneti nap. Az ítélkezési szünet tartama alatt főszabály szerint a bíróságok nem tartanak tárgyalásokat, majd csak augusztus 20-át követően.

 

 

Polgári ügyekben főszabály szerint a határidőkbe nem számít bele az ítélkezési szünet időszaka. A polgári perrendtartás hatálya alá tartozó eljárásokban - bizonyos kivételektől eltekintve - az órákban, napokban és munkanapokban megállapított határidőbe nem számít bele az ítélkezési szünet időszaka. Ha a hónapokban vagy években megállapított határidő az ítélkezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel, ha ez a nap is az ítélkezési szünet idejére esik, a határidő az ítélkezési szünetet követő első napon jár le.

 

Az ítélkezési szünet időszakát viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni - azaz a határidőkbe az ítélkezési szünet időszaka beleszámít – olyan ügyekben, amelyekben az eljárásjogi törvény kifejezetten így rendelkezik.

 

Ilyen például:

  • a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló per,
  • a sajtó-helyreigazítási per,
  • a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti per,
  • a megelőző távoltartás, végrehajtási perek,
  • a cégeljárás, a csőd- és a felszámolási eljárás.

Arról, hogy az ítélkezési szünet adott esetben kihat-e, illetve milyen módon az eljárási határidőkre, az eljáró bíró, bírósági titkár minden esetben köteles tájékoztatni a feleket.

 

Büntető ügyekben nem érinti a határidők számítását a törvénykezési szünet. A büntetőügyek esetében a büntető bírók eljárnak:

  • az előállításos ügyekben és a gyorsított eljárásokban,
  • a büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodók ügyeiben.

 

Indítvány alapján a bíróság dönt a kényszerintézkedések alkalmazásáról, mint például a letartóztatás elrendeléséről, vagy a gyanúsított szabadlábra helyezéséről.

 

A kezelőirodák működése ügyfélfogadási időben változatlan, az ügyfelek beadványaikat – elektronikus úton is - benyújthatják, és az iratokba is betekinthetnek. A bíróság ügyfélsegítő szolgáltatása az ítélkezési szünet idején az egész megyét érintően a Debreceni Járásbíróságon elektronikus úton is (email cím: ugyfelsegitodbjb@debrecen.birosag.hu) biztosított!

 

Közigazgatási ügyekben az ítélkezési szünetben a bíróság ítélkezési tevékenységet nem végez. Az ügyek érkezése folyamatos, a bírák ügyeleti rend szerint dolgoznak, tárgyalás tartására csak soron kívüli ügyekben kerülhet sor.

 

A cégeljárásokban és a felszámolási eljárásokban az ítélkezési szünetre vonatkozó rendelkezések nem érvényesülnek. A bíróság ezirányú tevékenysége folyamatos.

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 65 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Szabályzat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2021
Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 141 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016