Részletes keresés

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája annak a veszprémi hajléktalan férfinek a letartóztatását, akivel szemben szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 

A Veszprémi Járásbíróság 2020. március 19. napján jogerőre emelkedett büntetővégzésével 2 évre próbára bocsátotta azt a 17 éves fiatalkorú vádlottat, aki még 2019 augusztusában ismeretlen társával együtt egy pétfürdői családi ház pincéjéből tulajdonított el két nagy értékű motorkerékpárt. 

A két motorkerékpár a nyomozás során lefoglalásra került, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült. A vádlott a terhére rótt bűncselekményt az eljárás során elismerte.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája – helyt adva az ügyészi indítványnak – két hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, aki idős édesanyját bántalmazta súlyosan.

A megalapozott gyanú alapján a terhelt 2020. februárjában egy éjjel, erősen ittas állapotban, minden előzmény nélkül bement a 71 éves édesanyja hálószobájába, és egy seprűnyéllel a fejét ütlegelni kezdte, a kezét is többször megütötte, illetőleg a haját is tépte. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 26 éves szombathelyi férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves berhidai férfinak, akivel szemben garázdaság vétsége, valamint személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Év
2015
Közlöny
Fájl

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével, összesen két rendbeli garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt - halmazati büntetésül - 200.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 33 éves férfit, akit a fenti cselekmények közül egy rendbeli garázdaság vétsége miatt korábban már próbára bocsátott.

 

A Veszprémi Járásbíróság – legfeljebb egy hónapra - elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki az éjjeli órákban tört be egy pápai gyógyszertárba. A bíróság távmeghallgatás útján tartotta meg ülését.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított befeszítette a gyógyszertár ajtaját és készpénzt, gyógyszereket tulajdonított el. Cselekménye közben azonban a biztonsági szolgálat megzavarta, ezért átment a patikával szomszédos lakásba és elrejtőzött. Itt fogta el később a rendőrjárőr.

 

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája azoknak a 29 és 39 éves, ukrán állampolgárságú férfiaknak a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa 2020. március 23. napján megtartott tanácsülésen helybenhagyta a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának egy le nem dolgozott közérdekű munka büntetést fogházbüntetésre átváltoztató végzését.

Az elítéltet a Tapolcai Járásbíróság 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, melyből az elítélt 155 órát nem dolgozott le. Erre tekintettel a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja a le nem dolgozott közérdekű munkát 39 napi fogházbüntetésre változtatta át.

Meghosszabbította egy 49 éves, emberölés előkészületével vádolt hajmáskéri férfi letartóztatását a Veszprémi Törvényszék. Az intézkedést az elsőfokú bíróság döntéséig, de legfeljebb 2 évig fenntartja a bíróság.

A Veszprémi Törvényszéken a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos büntetőügyben 2014. április 14. és 18. közötti tárgyalási időszakban szakértői bizonyítással folytatódott az eljárás. Ennek keretében a nyomozás során kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértőt hallgatta meg a bíróság. A meghallgatás 5 napján az addig elhangzottak alapján védők és vádlottak indítványt tettek a szakértő kizárására.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 77 éves veszprémi férfit, aki a grillezést követően kihűltnek hitt faszénnel gondatlanságból közveszélyt okozott.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 36 éves székesfehérvári férfinak, akivel szemben jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

Pályázási határidő

BÍRÓSÁGI TITKÁRI PÁLYÁZAT



A Veszprémi Törvényszék elnöke pályázatot hirdet

a Pápai Járásbíróságon 1 bírósági titkári álláshely betöltésére.

A pályázatok beérkezésének határideje:

2018. október 10. napja.

A pályázatok beadásának helye

Veszprémi Törvényszék Elnöki Titkársága (8200 Veszprém, Vár u. 19.).

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves férfinak, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt folyik a büntetőeljárás.

Tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 150.000 Ft pénzbüntetést és 1 év „B” kategóriára vonatkozó közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a Veszprémi Járásbíróság az ittas állapotban vezető lengyel állampolgár részére, aki nekiütközött az előtte lévő személygépkocsinak.

Pályázási határidő

Pályázat a Veszprémi Törvényszék

Közigazgatási Kollégiuma tanácselnöki

(79. számú) álláshelyének betöltésére

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 34 éves Veszprém megyei férfinak a letartóztatását, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt van folyamatban büntetőeljárás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb egy hónapra rendelte el.