99/2023. (XI. 8.) OBT határozat egyetértési jog gyakorlásáról

Év
2023
Dokumentum
Dokumentum szöveges átírata





99/2023. (XI. 8.) OBT határozat

egyetértési jog gyakorlásáról


Az Országos Bírói Tanács a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 103.§ (3) bekezdés m) pont mc) alpontjában foglalt jogkörében eljárva egyetért azzal, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Sörös Lászlót, a Debreceni Ítélőtábla bíráját 2023. december 1. napjától egy év időtartamra a Nyíregyházi Törvényszékre kirendelje.

Indokolás

Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke előterjesztésében kérte az egyetértési jog gyakorlását dr. Sörös László bíró Nyíregyházi Törvényszékre történő kirendelése tárgyában.

Előterjesztésében hivatkozott a Nyíregyházi Törvényszék elnökének kezdeményezésére, és mellékelte az érintett bíró hozzájáruló, valamint a munkáltatói jogkört gyakorló Debreceni Ítélőtábla elnökének egyetértését tartalmazó nyilatkozatát.

Az előterjesztés hivatkozik a Nyíregyházi Törvényszék elnökének kezdeményezésére, mely szerint a 2022. évi ítélkezési értékelésről készített jelentés szerint a törvényszéki büntető elsőfokú peres érkezések 49%-kal növekedtek az előző évhez képest, ami mellett a 2022. évben a büntető peres érkezés további 20%-kal nőtt. Az ügyek feldolgozása meghaladta a 2021-es adatokat, azonban az ügyfeldolgozás – az érkezéshez képest – így is 92,2%-os volt. A számokból látható, hogy a törvényszéki elsőfokú büntető peres ügyteher emelkedő tendenciát mutat. A bíró előtt a törvényszéken 2 ügy van jelenleg is folyamatban, melyek pertartama 2, illetve 6 éven túli, és a törvényszék elnökének megítélése szerint célszerűnek mutatkozik, hogy ezen ügyeket a nevezett bíró fejezze be. Mindkét ügy sokvádlottas, bonyolult megítélés alá eső, magas súlyszámú ügy, és a kirendelés elmaradása az eljárások szükségképpeni megismétlésével, ezáltal elhúzódásával járna.
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 31. § (2) bekezdése szerint a bírót a bíróságok közötti ügyteher egyenletes elosztásának biztosítása vagy szakmai fejlődésének elősegítése érdekében más szolgálati helyre lehet kirendelni.
A Bjt. 31. § (3) bekezdése alapján a bírót – hozzájárulása nélkül – háromévenként, ezen belül legfeljebb egy évre lehet a bíróságok közötti ügyteher egyenletes elosztásának biztosítása céljából bírói beosztásba, ideiglenesen más szolgálati helyre kirendelni.
A Bjt. 31. § (4) bekezdése szerint a bíró a beosztásából eredő ítélkezési tevékenységének megtartása mellett más szolgálati helyre csak hozzájárulásával rendelhető ki.
A Bjt. 32. § (1) bekezdés b) pontja szerint, ha a bírót a törvényszék illetékességi területén kívüli, illetve az ítélőtábla bíráját más szolgálati helyre rendelik ki, a kirendelésre jogosult OBH elnöknek ki kell kérnie az érintett ítélőtábla elnökének véleményét.

A Bjt. 32. § (1a) bekezdés alapján, ha a bírót az OBH elnöke kívánja kirendelni, előzetesen be kell kérnie az OBT egyetértését, és a kirendelésre az OBT egyetértésével kerülhet sor.

A Bszi. 103. § (3) bekezdés m) pont mc) alpontja szerint az OBT a személyzeti területen egyetértési jogot gyakorol az OBH elnökének 76. § (5) bekezdés h) pontja szerinti feladatkörében a bíró kirendeléséről szóló döntése tekintetében.

Az érintett bíró kirendelése tárgyában az OBT az alábbi szempontokat vette figyelembe.

Dr. Sörös László bírót az OBH elnöke – sikeres pályázatára figyelemmel – 2023. december 1. napjával áthelyezte a Nyíregyházi Törvényszékről a Debreceni Ítélőtáblára. A bíró 2017. május 25. napjától minden törvényszéki elsőfokú ügyet tárgyal, és magas színvonalon végzi a gazdálkodással összefüggő kiemelt ügyeket.

A bírót a bíróságok közötti ügyteher egyenletes elosztásának biztosítása érdekében más szolgálati helyre lehet kirendelni. Jelen esetben az előterjesztő meggyőző indokát adta annak – a törvényszékre vonatkozó tendenciákat és a bíró által kirendeléssel tárgyalt ügyek jellegét is ismertetve –, hogy a kirendelés ezen törvényi feltétele megvalósul. A sokvádlottas, elöregedett ügyek megismétlés nélküli, időszerű elsőfokú befejezése is a kirendelés mellett szól.

Figyelemmel arra, hogy az előterjesztés megfelelő indokát adta az érintett bíró kirendelése szükségességének, ezért a fentiekre tekintettel az Országos Bírói Tanács egyetértett dr. Sörös László, a Debreceni Ítélőtábla bírájának 2023. december 1. napjától egy év időtartamra a Nyíregyházi Törvényszékre történő kirendelésével.

Budapest, 2023. november 8.


Dr. Matusik Tamás
az Országos Bírói Tanács elnöke