Szervezetfejlesztés a Szegedi Ítélőtáblán

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által az igazságszolgáltatási szervek szervezetének fejlesztése céljából kiírt ÁROP pályázaton sikerrel pályázott a Szegedi Ítélőtábla.

A szervezetfejlesztési projektben az ítélőtábla dolgozóinak, csaknem fele részt vett, ami lehetővé tette a szervezetfejlesztési célok minél szélesebb bázison történő elfogadtatását. A program 2014. április 25-én véget ért az ítélőtáblán, azonban a program során feltárt folyamatok, cselekvési tervek kidolgozása, végrehajtása, jelenleg is folyamatban van.

Az Országos Bírósági Hivatal 2014. szeptember 29 – október 1-je között Balatonfüreden workshopot rendez az egyes bíróságok által végzett szervezetfejlesztési munka során szerzett tapasztalok minél szélesebb körbenő történő megismertetése érdekében.

Az ítélőtáblán az alprojekt csoportot - egyebek mellett - az ítélkezési folyamat javításával, ügyrendek ügyviteli protokollok fejlesztésével, képzettségek, kompetenciák felmérésével az ítélőtábla honlapja látogatottságának fejlesztésével, az értekezleti rend egységesítésével, a tanácselnöki feljegyzések készítési rendjének optimalizálásával, gyakornoki képzési programmal, illetve nyitott bíróság program tapasztalatainak feldolgozásával foglalkozott. Az előbbiekből is látszik, hogy a fejlesztési projekt nem öncélú, hanem szoros kapcsolatban áll a bíróság által végzett tevékenységgel, az igazságszolgáltatással, ezen keresztül a bírósággal kapcsolatba kerülő ügyfelekkel, más hivatásrendekkel. Mivel más bíróságokon is hasonló tartalmú fejlesztések történtek, így mindenképpen hasznos a munka során szerzett tapasztalatok kicserélése, feldolgozása, megbeszélése. A Szegedi Ítélőtábláról két bíró és egy bírósági titkár vesz részt a konferencián és tart előadást az ítélőtáblán elért eredményekről.