ifj. Majláth György (1882-1883)

(Pozsony, 1818. december 7. – Budapest, 1883. március 29.)

Ifjabb székhelyi Majláth György 1818-ban született Pozsonyban. Édesapja, idősebb Majláth György országbíró volt. A család birtokot vásárolt Baranya megyében, és egy főúri házat építtetett Pécset. Az ifjabbik Majláth hamar közéleti szerepet vállalt. Báró Somssich Pongrác főispán 1837-ben tiszteletbeli megyei aljegyzővé nevezte ki, egy évvel később főjegyzővé léptette elő. A vármegye követté választotta az 1839-1840. évi és az 1843-44. évi diétára is, a főispán pedig kinevezte másodalispánná. Az országgyűléseken mérsékelt konzervatív álláspontot képviselt.

Az 1848. évi márciusi követválasztáson alulmaradt a liberálisokkal szemben. Udvarhűsége okán 1849 januárjában Windischgrätz Baranya megye császári királyi biztosává nevezte ki.

A solferinoi vereség után elmélyült a birodalom válsága. Az uralkodó 1860-ban az Októberi Diploma kiadásával igyekezett kiutat találni a kormányzat szorult helyzetéből. A magyar konzervatívok, így Majláth is részt vett a Diploma kidolgozásában. A konzervatívoknak azonban csalódniuk kellett, mert a magyar közvélemény nem állt melléjük, és osztrák partnereikkel sem volt sikeres az együttműködésük. Ugyanakkor Majláth tiszteletet vívott ki magának, amikor a Birodalmi Tanácsban ragaszkodott a magyar alkotmányos elvhez. Az Októberi Diploma kibocsátásával egyidejűleg az uralkodó kinevezte Majláthot tárnokmesterré és a Helytartótanács vezetését is rábízta. Ezzel Majláth lett a magyar közigazgatás feje.

A politikai válságot sem az 1861. évi Februári Pátens, sem a végül összehívott országgyűlés nem oldotta meg, így az udvar visszatért az önkényuralmi megoldásokhoz (Schmerling-provizórium). Majláth és konzervatívok társai 1862-ben Apponyi György vezetésével uralkodói kérésre elkészítettek egy kiegyezési javaslatot, de ezt végül a Deák Ferenc vezette ellenzés és az udvar is elutasította.

1865-ben Ferenc József Majláthot kancellárrá nevezet ki, és más magyar konzervatív politikusokkal együtt az új Belcredi-kormány tagja lett. Mint az udvar magyar képviselője fontos szerepet játszott a kiegyezés létrejöttében.

A kiegyezés megkötése után, 1867 februárjában 12-én Majláthot felmentették kancelláriai tisztségből, majd márciusban kinevezték a főrendiház elnökévé és országbíróvá. Ez utóbbi a tisztséget Majláth előzetesen kikötötte magának,és ragaszkodott hozzá, hogy miniszteri rangúnak számítson. Andrássy Gyula miniszterelnök beleegyezett az alkuba, de Majláthnak állandó konfliktusa volt emiatt Horváth Boldizsár igazságügy-miniszterrel. Később az új polgári törvénykönyv ügyében sem értettek egyet. Horváth teljesen új törvénykönyvet kidolgozását szorgalmazta, míg Majláth megelégedett volna az osztrák Ptk. revíziójával is.

Az 1868:54. törvénycikk új polgári perrendtartást vezetett be, egyben átalakította a Királyi Kúriát is. Eddig a Kúria a Hétszemélyes Táblából és a személynök vezette Királyi Táblából állt. Ezután, egészen 1882-ig a Kúria két osztályból állt. Az egyik volt a Semmítőszék, amely a felterjesztett ügyek alakiságát vizsgálta, a másik pedig a Legfőbb Ítélőszék, amely a fellebbviteli eljárás során érdemi elbírálásra kerülő kérelmekről döntött. A király Majláth Györgynek, a Semmitőszék élére újonnan kinevezett elnöknek adott megbízást a Kúria átalakításának végrehajtására.

Országbíróként és a főrendiház elnökeként felszólalásaiban, mint utána rendre utódai is, szót emelt a bírák megbecsüléséért, és aggodalmát fejezte kis túlterheltségük miatt. Többször összeütközésbe került az igazságügyi kormányzattal. Ellenezte az új polgári perrendtartás bevezetését, ezért konfliktust vállalt Pauler Gyula igazságügy miniszterrel és Csemegi Károly államtitkárral is. Egy ízben sikerült is megbuktatnia a kormány tervezetét. Bár egyetértet azzal, hogy az alaki és anyagi jog addigi elkülönítése a rendszer egyik alaphibája, a Semmítőszék – amelynek elnöke volt – és a Legfőbb Ítélőszék megszüntetését, illetve összeolvasztását opponálta.

Az új polgári perrendtartásról szóló 1881:59 törvénycikk végül tiltakozása ellenére egyesítette a két osztályt, és létrehozta az egységes Kúriát, amelynek első elnöke Majláth lett. Az alakuló ülésre 1882. január 2-án került sor. Az új Kúria első elnökeként ő alapította meg a Kúria könyvtárát, amelynek létrehozására 500 forintot ajánlott fel.

Majláth György 65 évesen tragikus körülmények között hunyt el. 1883 március 29-én otthonában, három rablógyilkos, köztük egyik alkalmazottja meggyilkolta. Ő volt az utolsó kúriaelnök, aki az országbírói címet is viselte. 

Irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: „Római fő Justitia székében”. Székhelyi (ifj.) Majláth György pályája (1818–1883). In: A Kúria és elnökei I. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2014.

Perczel Béla (1884–1888)

(Börzsönypuszta, 1819. június 15. – Budapest, 1888. március 25.)

Hivatali pályafutását Tolna vármegyénél kezdte, mint joggyakornok. 1840 -től a megye egyik jegyzője, majd 1845-től a Szekszárdi járás főszolgabírája volt. A forradalom után a megye alispánjává választották. A szabadságharc bukása után egy évtizedre visszavonult a közélettől, és birtokán gazdálkodott.

Az Októberi Diploma kibocsátása után, 1860 és 1861 között helytartótanácsi tanácsos volt, majd 1865-től kezdve négy cikluson át, egészen 1878-ig országgyűlési képviselő lett. Ő volt 1869 és 1872 között a Deák Párt elnöke. 1870-ben a képviselőház alelnöke, 1874-ben elnöke lett. 1875. március 2. és 1878. június 30. között igazságügy-miniszter volt a Wenckheim-, majd a Tisza-kormányban. Az ő nevéhez fűződik az első magyar büntetőtörvénykönyv, a Csemegi-kódex kodifikálása.

Miniszteri lemondása után a Kúria semmítőszéki osztályának alelnöke, majd 1883-ban a Kúria másodelnöke, végül pedig 1884-ben az elnöke lett.

Ajánlott irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: Perczel Béla (1819–1888). In: A Kúria és elnökei I. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2014.

Szabó Miklós (1888-1906)

(Nára, 1821 november 10. - Budapest, 1907. november 28.)

Szabó Miklós 1821-ben, a Vas megyei Nárán született. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen, a jogot Pesten végezte, és már 21 éves     korában, 1842-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. Közéleti szereplését, mint akkoriban sokan, ügyvédként kezdte Vas megyében. 1845-ben állást nyert a Királyi kancelláriánál. 1848-ban Esterházy Pál herceg, a király személye melletti miniszter egyik fogalmazója és bizalmasa lett. A szabadságharc után ő sem vállalt hivatalt, hanem visszatért Szombathelyre ügyvédnek. A fiatal és tehetséges ügyvédnek az arisztokrácia biztosított egzisztenciát. Az Esterházyak, Batthyányiak és Erdődyek egyaránt alkalmazták, mint jogtanácsost, jogügyigazgatót. Az 1861. évi hazafias mozgalmak hatására bizottsági tagságot vállalt, de a hazafias remények bukásával visszatért az ügyvédséghez.

Politikai pályafutása tulajdonképpen 1867-ben kezdődött, amikor barátja, Horvát Boldizsár igazságügy miniszter államtitkára, és ugyanekkor a Kőszegen országgyűlési kerület képviselője lett. Mint államtitkárnak az igazságügy újjászervezésében neki is nagy része volt.

1871-ben a pesti királyi tábla élére nevezték ki, amelynek akkor még régi közjogi állása részben megvolt, így bizonyos ügyekben hatásköre az egész országra kiterjedt. Elnöki tevékenységét az uralkodó 1877-ben a Lipót-rend középkeresztjével, 1882-ben pedig a valóságos belső titkos tanácsosi címmel tüntette ki.

Ezt követte 1883-ban a Királyi Kúria másodelnökévé való kinevezése, amellyel hivatalból főrendiházi tagság is járt. Az elnök, Perczel Béla huzamosabb betegeskedése idején, rá hárult a Kúria tényleges vezetése. Perczel halála után, 1888-ban őt nevezte ki a király a Kúria elnökévé. 1892-ben a király a Lipót-rend nagykeresztjével tüntette ki. Hivatalát 1906. december 31. napjáig töltötte be.

Ajánlott irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: Szabó Miklós életútja (1821–1907). In: A Kúria és elnökei I. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2014.

Oberschall Adolf (1906–1908)

(Rózsahegy, 1839. április 17. – Rózsahegy, 1908. szeptember 9.)

Oberschall Adolf a Liptó vármegyei Rózsahegyen született 1839-ben. Jogi tanulmányait Pozsonyban végezte, majd 1862-ben Pesten ügyvédi vizsgát tett. Pályafutása kezdetén nyolc évig vidéken ügyvédeskedett, majd 1870-től a pesti kerületi tábla pótbírája, 1872-től rendes bírája volt a semmítőszéknél. 1885-ben kúriai bíró, 1886-tól a marosvásárhelyi, 1891-től a kassai ítélőtábla elnöke, 1894-ben kúriai tanácselnök 1901-től a budapesti Kir. Ítélőtábla elnöke.1904-tól a Kúria másodelnöke. 1906. április 19-én a király a Kúria elnökévé nevezte ki. Tisztét haláláig, 1908-ig töltötte be.

1901-től hivatalból a főrendiház tagja volt, részt vett az általános polgári törvénykönyvet előkészítő bizottság munkájában (Pauler Tivadar és Erdély Sándor igazságügy minisztersége alatt). Rendszeresen publikált szakfolyóiratokban. 1897-ben Polgári perrendtartás tervezetéről írt dolgozatát az Ügyvédek Lapja különnyomatban közölte. (Címe: Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat előadói tervezetéhez.)

Hitvallása: „Bármily szerény legyen is az erő, amelyet magunkban érzünk, azt a közügy szolgálatára fordítani első kötelességünk.”

Ajánlott irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: „Modern fej és hihetetlenül nagy, korszerű tudás” – Oberschall Adolf életútja (1839–1908). In: A Kúria és elnökei III. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2015.

Források:

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11371/11376.htm

Günther Antal (1909–1920)

(Székesfehérvár, 1847. szeptember 23. – Budapest, 1920. február 23.)

Günther Antal a Királyi Kúria elnökei közül az egyetlen, aki kinevezése előtt nem volt a bírói kar tagja. Székesfehérváron született 1847-ben. 16 évesen csatlakozott a piaristákhoz, de még a kisebb rendek felvétele előtt kilépett. Jogot tanult, majd újságíró és ügyvéd lett.

1869 és 1893-között főállásban az országgyűlési gyorsíróiroda munkatársa volt. Újságíróként 1871 és 1893 között a Pesti Napló vezércikk írója volt, és alkotmányjogi kérdésekben a Deák-pártot támogatta. 1879-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor a bírák kinevezéséről és előléptetéséről írt terjedelmes szakvéleményét, amelyben támadta Csemegi Károly igazságügyi államtitkár politikáját, a Magyar Jogászegylet gyűlése Majláth György országbíró javaslatára magáévá tett. Az 1893-ban, miután kilépett a Pesti Napló szerkesztőségéből, és a gyorsíróirodát is elhagyta, az ellenzék új lapjának, a Nemzeti Újságnak főszerkesztője lett. Cikkeiben erősen támadta a Bánffy-kormányt.

1901-ben a Szabadelvű Párt jelöltjeként országgyűlési mandátumot nyert a magyaróvári választókerületben. Képviselőként tagja volt az igazságügyi bizottságnak, mely testület a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat előadójának választotta meg.

Tisza István első kormánya idején Apponyi Albertet követve elhagyta a Szabadelvű Pártot és részt vett a Nemzeti Párt újjáalakításában. Képviselőként következetes ellenzéki magatartást tanúsított, felszólalásában élesen támadta a kormány politikáját.

Az 1905-ben az egyesült ellenzék jelöltjeként Iglón nyert mandátumot, majd az ellenzék győzelmét követő súlyos politikai válság elültével, a koalíciós Wekerle-kormány igazságügyi államtitkára lett. 1907 elején, Polónyi Géza lemondása után, az uralkodó őt nevezte ki igazságügy miniszterré. Miniszterségéhez köthető a büntetőtörvénykönyv novellájának megalkotása, a feltételes elítélés intézményének bevezetése, illetve a fiatalkorúakkal szembeni külön eljárás megteremtése.

1909 szeptemberében, mielőtt a Wekerle-kabinet lemondott volna, elhagyta a kormányt. Néhány nap múlva az uralkodó a Kúria elnökévé nevezte ki. Tisztét haláláig, 1920-ig töltötte be. Mint kúriaelnök hivatalból a főrendiház tagja volt, amelynek 1917-1918-ban alelnöke volt.

Életútjához érdekes adalék, hogy sok politikai publicisztikája és jogi dolgozata mellet, egyik maradandó alkotása a pályafutása kezdetén összeállított Gyorsírási Oktató Levelek című munkája volt.

Ajánlott irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: Günther Antal, a „szürke ember” ? (1847–1920). In: A Kúria és elnökei III. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2015.

Forrás:

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05560.htm

Tőry Gusztáv (1920–1925)

(Pest, 1857. október 24. – Budapest, 1925. október 30.)

1857-ben született Pesten, eredeti családi neve Spiesz volt. Pályafutását 1880-ban kezdte, mint a Budapesti Királyi Ítélőtábla egyik fogalmazógyakornoka. A gyakornok évek után, 1883-tól az Igazságügyi Minisztérium Törvény-előkészítő Osztályának munkatársa lett, ahol részt vett az állami anyakönyvezés bevezetésének előkészítő munkáiban. Közreműködött a házassági jogról szóló (1894. évi XXXI. tc.), a gyermekek vallásáról szóló (1894. XXXII. tc.), az állami anyakönyvekről szóló (1894. XXXIII. tc.), valamint a vallás szabad gyakorlatáról szóló (1895. XVIII. tc.) törvények megalkotásában. Másik szakterülete a birtokrendezés volt. Ő dolgozta ki a naszódvidéki és a partiumi birtokrendezési eljárásról szóló jogszabályokat.

1892-től az Igazságügyi Közlöny szerkesztője volt. 1898-ban a minisztérium Nemzetközi Jogi Osztályának vezetőjévé nevezték ki.

1912-től több kabinetnek is tagja volt, mint az igazságügyi minisztérium államtitkára. 1918 májustól a dualizmus korának utolsó kormányában, a harmadik Wekerle-kabinetben igazságügy miniszter volt.

A konszolidáció első időszakában, 1920 és 1925 között volt a Kúria elnöke.

Forrás:

http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC15363/16038.htm

Juhász Andor (1925–1934)

(Kassa, 1864. szeptember 17. – Budapest, 1940. szeptember 2.)

Juhász Andor 1864-ben született Kassán. Édesapja, Juhász Mihály Abaúj-Torna vármegye főügyésze, majd országgyűlési képviselő, még később a Pesti Királyi Ítélőtábla bírája volt.

Juhász Andor középiskolai tanulmányait premontreiek kassai gimnáziumában végezte. Jogot előbb a kassai jogakadémián, majd Budapesten hallgatott.

1886-ban lépett be az igazságszolgáltatási szervezetbe, mint a kassai törvényszék joggyakornoka. Kinevezései gyorsan követték egymást: 1888-ban járásbírósági aljegyzővé, majd 1890-ben a Miskolci Királyi Törvényszéknél jegyzőjévé nevezték ki. Egy évvel később már aljárásbíró volt Miskolcon. 1892-ben kérelmére tanácsjegyzőül rendelték Kassai Királyi Ítélőtáblához. 1895-ben a Kassai Királyi Törvényszék bírája, 1898-ban a Kassai Ítélőtábla elnöki titkára, 1901-ben pedig az ítélőtábla bírája lett. 1902-től az ítélőtábla fegyelmi bíróságának is tagja volt.

A fővárosba 1906 végén került, amikor Kúriához rendelték be, ahol előadóbíróként működött a IV. polgári tanácsban, amely váltó- kereskedelmi és csődügyekben ítélkezett. 19011-ben Budapesti Királyi Törvényszék elnökévé nevezték ki.

Elnöksége ideje alatt olvasztották be a törvényszékbe a kereskedelmi és váltótörvényszéket, és ő szerveztek megy a Budapesti Központi Királyi Járásbíróságot.

1915-ben a Budapesti Királyi Ítélőtábla élére került, tisztét 10 éven keresztül viselte. Ítélőtáblai elnöki időszakának kiemelkedő ügye volt Károlyi Mihály már másodfokú hűtlenségi pere, amelyet az ő vezetésével tárgyalt az eljáró bírói tanács.

Tőry Gusztáv nyugalomba vonulása után, 1925 augusztus 11-én nevezték ki a Kúria elnökévé. Elnökként örökösödési és hitelperekben bíráskodott személyesen. Jelentős és bonyolult ügye volt néhai gróf Ferri Lipótné végrendeleti pere, amely a hatalmas Wodianer-vagyon sorsáról volt hivatva dönteni, lévén az elhunyt grófné e család sarja volt. Egy másik híres, az irodalomtörténet számára is érdekes ügye az a per volt, amelyet Molnár Ferenc író indított a Vígszínház ellen szerzői jogainak – és jogdíjának – védelmében.

Törvényben előírt 70. életévét betöltve, 1934-ben kérte nyugdíjazását.

Juhász Andor beszédeinek, publikációinak középpontjában mindig a bírói függetlenség védelme állt, amellyel kivívta bírótársai tiszteletét.

Elnöki beiktatási beszédében célul tűzte ki a Kúria túlterheltségének megszüntetését, bírálta az igazságszolgáltatás költségvetésének megkurtítását, és sürgette a „helyesen berendezett bírói pálya” megalkotását. Ellenére volt a „szakadatlan jogszabálygyártás” gyakorlatának, mert szerinte a sok jogszabály között elveszik a jog egysége és a jog összefüggéseinek megismerése lehetetlenné válik.

A bírák túlterheltsége és a gyakori jogszabályváltozások elhúzódó eljárásokat és döntéseket eredményeznek. Szerinte a kései ítélet „merő anakronizmus”, már nem érheti el célját. A nagyközönséget érdeklő, hosszú teátrális büntető pereket pedig egyenesen az igazságszolgáltatás megcsúfolásának tekintette.

Beosztottjai atyjuknak, pártfogójuknak tekintették, aki mindig megőrizte jó kedélyét és közvetlenségét. Juhász Andor vallotta, hogy egy jó bírónak nem csak függetlennek kell lennie, de meg kell őriznie emberségét is.

1941. szeptember 25-én hunyt el. Halála után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az V. kerületben utcát nevezett el róla.

Irodalom:

Bódiné Beliznai Kinga: 150 éve született Juhász Andor. (1847–1920). In: A Kúria és elnökei II. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2015.

Forrás:

http://www.jogiforum.hu/hirek/32109

Osvald István (1934–1937)

(Pest, 1867. június 29. – Budapest, 1944. december 26.)

Osvald Isván Pesten született a kiegyezés évében. 1894-től volt a bírói kar tagja, amikor a Füleki Járásbíróság aljárásbírójává nevezték ki. 1898 és 1901 között főhadnagyi rangban hadbíró volt a Magyar Királyi Honvédség kötelékében. 1901-ben mint már törvényszéki bíró igazgatási feladatokra az Igazságügy Minisztériumba osztották be. 1906-ban a Budapesti Királyi Ítélőtábla elnöki titkárává nevezték ki, három év múlva lett az ítélőtábla bírája. 1916-ban a címzetes kúriai bírói címmel együtt elnyerte első vezetői beosztását: a Pozsonyi Törvényszék elnökévé nevezték ki. Pozsonyban csak egy évet töltött, 1917-ben már mint tanácselnök visszatért a budapesti ítélőtáblára. Karrierje gyorsan ívelt felfelé, hiszen egy év múlva, 1918-ban a Budapesti Királyi Törvényszék elnöke lett. Tisztét 1926-ig látta el, amikor kúriai tanácselnökké nevezték ki. 1929-ben a Kúria másodelnöke lett, majd 1934-ben, Juhász Andor visszavonulása után a Kúria elnökévé nevezték ki. 1937-ben betöltve hetvenedik életévét, lemondott és nyugalomba helyezését kérte.

Forrás:

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html

Töreky Géza (1937–1944)

(Baja, 1873. május 1. – Luzern, 1961. szeptember 14.)

Töreky Géza 1873-ban született Baján. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1896-ban előbb törvényszéki, majd az ítélőtáblai joggyakornok volt. 1898-ban jegyzővé nevezték ki a Büntetőtörvényszékre. 1900-ban a bírói szervezetet elhagyva, egri alügyésszé nevezték ki. 1903-ban igazgatási feladatokra berendelték az Igazságügyi Minisztériumba. 1907-ben ugyan kinevezték az Egri Királyi Törvényszék bírájává, de berendelését meghosszabbították.

Figyelemre méltó Törekynek az igazságügyi miniszternek az ügyészséget érintő utasítási jogáról alkotott véleménye. A kérdésről az első világháborút megelőző években jelentős közjogi vita zajlott.

Töreky a miniszternek az egyes ügyeket is érintő érdemi utasítási joga mellett foglalt állást. Ugyanakkor helyeselte az ügyészek hatáskörének kibővítését is, amely érintette az árvaszéket, közigazgatási bizottságot, elemi iskolai tanítók fegyelmi ügyeit, vagy a közigazgatási hatóságok előtt lefolytatott kihágási eljárásokat is.

Tényleges bírói pályafutását csak 1915 áprilisában kezdte meg, amikor kinevezték a Budapesti Királyi Ítélőtábla bírájává. 1921-ben már kúriai bíróvá léptették elő. 1922-ben a Büntető Törvényszék másodelnöke, majd 1926 és1934 között elnöke volt. 1934-ben Juhász Andor kúriaelnök nyugalomba vonult, utódja addigi helyettese, Osvald István lett. Az ő megüresedett másodelnöki állásába Törekyt nevezték ki, és a büntető osztály irányításának feladata hárult rá. Miután 1937-ben Oswald is visszavonult, a kormányzó Törekyt nevezte ki a Kúria elnökévé.

Elnökségének végére árnyékot vet, hogy neki kellett végrehajtania a német megszállás után, a Kúria zsidó munkatársainak eltávolítását. 1944. június 30-án vonult nyugalomba vonult, de a nyilas hatalom átvétel után – az általa korábban elítéltekből is álló – kollaboráns kormányzat letartóztatta, majd Németországba hurcolta. A háború után nem tért haza, mert mint az ellenforradalmi rendszer bírája ellen eljárást indítottak volna, csak most – az általa korábban ugyancsak elítélt – kommunista politikusok sugallatára.

Töreky Géza a két világháború közötti Magyarország egyik meghatározó büntető bírája volt, aki a szigoráról volt híres. A statárium idején az általa vezetett bírói tanács ítélte halálra Sallai Imrét és Fürst Sándort. Korábban nyolcnapi elzárásra ítélte Radnóti Miklóst vallásgyalázónak minősített versei miatt. A politikai közéletben többször éles kritikával illették, főleg az állam és a társadalom fennálló rendjének veszélyeztetésével megvádoltakkal szemben hozott ítéletei miatt. Működésének és a büntető bíráskodás céljáról vallott nézeteinek megítélésében ma sincs konszenzus a történészek között.

Irodalom:

Zinner Tibor: Dr. Töreky Géza, a mindenkori hatalom őre? In: A Kúria és elnökei II. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2015.

Kerekess István (1945–1949)

(Nyíregyháza, 1878. július 12. – Budapest, 1958. december 12.)

Nyíregyházán született iparos családban. Iskoláit szülővárosában, az evangélikus gimnáziumban végezte. Jogot az egri jogakadémián hallgatott.

1900 és 1908 között a nyíregyházi törvényszéken volt joggyakornok, majd aljegyző, végül jegyző. 1908 márciusától a Kisvárdai Járásbíróságon volt albíró. 1909 novemberében rendelték a Debreceni Ítélőtáblához tanácsjegyzőnek. 1911-ben ugyan kinevezték a Nyíregyházi Járásbíróság bírájává, de továbbra is Debrecenben maradt tanácsjegyzői munkakörben. 1917-ben léptették elő titkárrá, majd 1921-ben az ítélőtábla bírájává. A debreceni évek után 1928-ban költözött a fővárosba, amikor a kormányzó a Kúria bírájává nevezte ki.

A főváros ostroma után, a minisztertanács, illetve az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöksége őt, mint nem kompromittálódott bírót nevezte ki a Kúria ideiglenes elnökévé. Először a romeltakarítást, és a kúriai munka újraindítását kellett megszerveznie, amely nyár közepére meg is valósult. Hosszas politikai huzavona után október 12-én nevezték ki elnökké. Székfoglaló beszédében kifejtette, hogy a Kúria megfelel a demokrácia által támasztott új jogszolgáltatási követelményeknek, és gyakorlata szem előtt tartja a nép egészének érdekeit is.

Végleges kinevezése után indultak meg 1946 tavaszán a B-listázások, amikor 4 tanácselnököt és 8 másik bírót bocsátottak el. Kerekess egész elnökségére folyamatosan jellemző volt, hogy különböző törvényekkel és rendeletekkel a Kúria munkatársait politikai okokból fokozatosan eltávolították, helyüket pedig politikailag megbízható bírákkal töltötték fel.

1947-től kezdődően előbb óvatosan, majd egyre kevésbé burkoltan illette kritikával az egyre inkább szovjetizálódó politikát. Szót emelte a bíróságok és a bírák függetlenségének védelmében, elítélte a bíróisági szervezet keretein kívül ekkoriban működő népbíróságok működését is. Nem értett egyet a Közigazgatási Bíróság Kúriába történő beolvasztásának szándékával, mert az ellenkeznék az igazságszolgáltatás és a közigazgatás szétválasztásának alapelvével.

Kerekess István 1949 jan. 31-én vonult nyugdíjba. Az új rezsim 1950 októberének végén, egy jogszabály tendenciózus értelmezésével teljes nyugdíját megvonta tőle. Ezután feleségére és rokonaira támaszkodva tartotta fenn magát, jövedelem híján örökölt ingóságait adta el.

1954 augusztusában letartóztatták, és megvádolták, hogy részt vett Faddi Othmár és társai államellenes szervezkedésében. 2 év és 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, végül csak 10 hónapot töltött fogságban. 1956 áprilisában szabadult.

1957 márciusában végül nyugdíjat ítéltek meg neki, azonban eredeti járandóságának kevesebb, mint negyedét folyósították. 1958. december 12-én hunyt el.

Kései elégtételként a Fővárosi Bíróság 1996-ban ő és társai elmarasztaló ítéletét semmissé nyilvánította.

Irodalom:

Zinner Tibor: Debreceni bíróból kúriai elnök. Adalékok dr. Kerekess István életútjához (1878–1958). In: A Kúria és elnökei I. Szerkesztette: Bódiné Beliznai Kinga. Budapest. HVG-ORAC. 2014.