Detailed search

Az elmúlt héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Az ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségét megvalósító vádlottat a bíróság jogerősen 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 7 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Garázdaság vétsége miatt a bíróság a korábban szintén garázdaság vétsége miatt próbára bocsátott vádlottat végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 7 hónap fogházbüntetésre ítélte.

A vádlott (1997) szabadidejében vérengző tartalmú videójátékokkal játszott. Ő és a sértett is egy veszprémi üzemben dolgoztak. A férfi vonzalmat érzett a nő iránt, azonban megszólítani nem merte. A vádlott 2022. május 21-én éjszakai műszakba ment dolgozni, harmadik napja nem aludt, nem evett, és közel 30 doboz energiaitalt ivott. Ugyanebben a műszakban dolgozott a sértett is. A munkaidő leteltével a sértett a női öltözőbe ment, elhaladt a kávégépnél álló vádlott mellett. A férfi követte őt, és az öltözőben szexuális ajánlatott tett a férjezett, kisgyermekes nőnek, aki azt visszautasította.

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elítélt vonatkozásában mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást az életfogytig tartó fegyházbüntetésből. 

Az Európai Bíróság 2014. február 5. napján kihirdetett C-385/12. számú ítéletét követően megtartotta az első tárgyalást a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. felperesnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen indított adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti ügyében.

Bíróság elé állításban 11 ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság ezen a héten. 
 
Három ügyben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt összesen 438.000 Ft pénzbüntetésre ítélte a bíróság a vádlottakat és valamennyi vádlott esetén közúti járművezetéstől eltiltás büntetést is alkalmazott. 
 
A bíróság H. A. vádlottat bűnösnek mondta ki tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében, és a vádlottat 4 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett a bíróság véglegesen eltiltotta a vádlottat a futballedzői tevékenységtől. 
 

A Szombathelyi Törvényszék pénteken folytatta a Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyének tárgyalását, amely estig tartott.

A bíróság összesen tíz - orvos, fegyver, fizikus, genetikus, vegyész - szakértőt hallgatott meg. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2 rendbeli közveszélyokozás bűntette és 1 rendbeli garázdaság vétsége miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben más ügyben korábban kiszabott 2 év szabadságvesztés végrehajtását is.

A Veszprémi Törvényszék 2016. december 14-én kihirdetett ítéletében N. J. D. I. rendű vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt, társtettesként védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra, L. Cs. II. rendű vádlottat társtettesként védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen felmentette a vádlottat, akivel szemben emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott és férje közötti házasság megromlott, majd féltékenység és anyagi jellegű ellentétek miatt tettlegességig is fajuló veszekedés alakult ki közöttük. A vádlott emiatt elhatározta, hogy elválik a sértettől, majd ezt követően be is nyújtotta a bontókeresetet a bíróságon.

A Győri Törvényszék 2020. szeptember 10-én kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntette miatt 6 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, és megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A Győri Ítélőtábla 2021. január 26-án kelt ítéletével a kiszabott börtönbüntetés tartamát 5 évre enyhítette azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A Kúria 2022.

Hatalmas mennyiségű kábítószert és készpénzt találtak a rendőrök a gyanúsítottakhoz köthető ingatlanokon. A terheltek szorosan együttműködve értékesítettek kábítószert. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság három nyomozási bírája 2025. március 27-én megtartott üléseken rendelték el az ügyben összesen 8 gyanúsított letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban, 2017. november 14-én megtartott tárgyaláson kihirdetett ítéletével elutasította a Magyar Helsinki Bizottság felperes keresetét a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat és dr. Kocsis Máté alperesek ellen, személyiségi jog megsértése iránt indított perben.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 18-án másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. D. I. és H. K. vádlottakat bűnösnek mondta ki kényszerítés bűntettében és megrovásban részesítette őket.
 
Az ügy érdemi részét tekintve helybenhagyta, a minősítést pontosította, a büntetést egy ponton módosította a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt dr. K. L. ellen indított büntetőügyben Az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.

A Fővárosi Törvényszék 2015. június 9-én kihirdetett határozatában hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és újabb határozat meghozatalára utasította abban az ügyben, amelyet dr. R. Pál és társai felperesek indítottak a M. Kft. alperes ellen birtokháborítás megszüntetése iránti perben.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 62 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2024

1.jpg

ANTAL Tamás: A Szegedi Királyi Ítélőtábla története 1890-1914 között. Fejezetek a Szegedi Ítélőtábla történetéből I. (Bíróságtörténeti Könyvek, Magyar Királyi Ítélőtáblák története). Budapest-Szeged, Országos Bírósági Hivatal. 2014.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én a halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig a bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte élettársát. A bíróság előírta a férfinak, hogy a bűnügyi felügyelet alatt Nyíregyháza közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente köteles jelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon. Az elsőfokú bíróság döntését az ügyész nem vette tudomásul, a gyanúsított letartóztatása érdekében fellebbezést jelentett be.