Az Alkotmánybíróság is változtatott ügyvitelén a veszélyhelyzet idejére

Az Alkotmánybíróság is változtatott ügyvitelén a veszélyhelyzet idejére

Az Alkotmánybíróság (AB) működőképességének fenntartása érdekében hozott intézkedéseket Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke. Az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a testületek - az AB tagjai és munkatársai egészségének megőrzése mellett - a koronavírus-járvány idején is ülésezhessenek és döntéseket hozhassanak. 

Az Alkotmánybíróság elnöke többek között elrendelte, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet végéig az Alkotmánybíróság munkatársai otthon végezhessék munkájukat, ha munkakörük jellege ezt lehetővé teszi, és adottak ehhez a feltételek. Annak érdekében, hogy a testületek a jelenlegi helyzetben is tudjanak döntést hozni, a veszélyhelyzet végéig az Alkotmánybíróság teljes ülése és tanácsai videókonferencia formájában tartják meg üléseiket. Az Alkotmánybíróság elnöke rendelkezett arról is, hogy ha a hiánypótlásból egyértelműen kiderül az indítványozó személye és az ügy ügyszáma, akkor az indítványok esetében a hiánypótlást elektronikus úton is be lehet nyújtani.

Az alkotmányjogi panaszt továbbra is az elsőfokú bíróságnak kell megküldeni; ilyen esetben az elektronikus kapcsolattartás általános szabályait kell alkalmazni. Közvetlenül az Alkotmánybírósághoz azonban elektronikus úton nem lehet indítványt benyújtani. 

Az Alkotmánybíróság közleménye itt érhető el.