A köztársasági elnök kinevezte az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyetteseit

obh alelnök

Áder János köztársasági elnök 2020. április 7-ével az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Csillám Katalint és Erőss Monikát.
 

Csillám Katalin 1980 óta teljesít szolgálatot a bírósági szervezetben. 1983-ban kapott bírói kinevezést a Miskolci Városi Bíróságra, ahol 1992 és 1996 között az elnökhelyettesi tisztséget is betöltötte. 1997-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon bíró, majd tanácselnök, 2003-tól 2004-ig a polgári és közigazgatási kollégium kollégiumvezetője, 2004-től 2016-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság (2012-től a bíróság elnevezésének változása folytán Miskolci Törvényszék) elnökhelyettese volt. 2016 óta a Miskolci Törvényszék tanácselnökeként ítélkezik.

Csillám Katalin

2000 és 2016 között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Záróvizsga Bizottságának elnöke volt. 2013 óta a Jogi Szakvizsga Bizottság, 2016 óta az Igazságügyi Minisztérium Jogászképzési Szakértői Testületének tagja. 

2014-től 2015-ig tagja volt az Igazságügyi Minisztériumban az új Polgári Perrendtartás koncepciójáról szóló kormány-előterjesztést előkészítő munkacsoportnak, illetve a Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságnak.

Bírói szolgálata elismeréseként 1995-ben miniszteri elismerő oklevélben, 2014-ben a Juhász Andor díj ezüst fokozatában részesült.

Erőss Monika

Erőss Monika 1982 óta teljesít szolgálatot a bírósági szervezetben. 1984-ben kapott bírói kinevezést a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. 1988-tól a Fővárosi Bíróság bírája volt, 1999-től 2011-ig elnöki bíróként ítélkezési tevékenysége mellett igazgatási feladatokat is ellátott. 2002-ben tanácselnöki kinevezést kapott, 2009-től 2012-ig a Fővárosi Bíróság Nyilvántartási és Perenkívüli csoportjának vezetője. 2012 január óta Kúriai bíró, 2012 júliusától a Kúria főtitkára.

2012 előtt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, 2012 után pedig az OBH elnökének felkérésére közreműködik a bírósági eljárások elektronizálását szolgáló projektek lebonyolításában. A Jogi Szakvizsga Bizottság tagja, a Kúria Ügyviteli Vizsgabizottságának elnöke.

 

2020. április 1. napjától az OBH két korábbi elnökhelyettese ítélőtáblai tanácselnökként folytatja bírói szolgálatát: Répássy Árpád a Debreceni Ítélőtáblán, míg Vajas Sándor a Fővárosi Ítélőtáblán.