Újabb vezetők a bíróságok élén – továbbra is törvényes a kinevezési gyakorlat

Továbbra is törvényes az OBH elnökének vezetői kinevezési gyakorlata.
2019. év első felében 23 bírósági vezetői tisztségre kiírt pályázat került elbírálásra, melyek közül 16 zárult - a véleményező bírói testületek javaslatának megfelelően – kinevezéssel. 5 vezetői pályázat esetén objektív ok miatt, 2 esetben a törvényben biztosított jogával élve nyilvánította eredménytelenné a kinevező a pályázatokat. A bíróságok irányítása azonban ezekben az esetekben is biztosított.
A pályázati folyamatok a teljes nyilvánosság előtt zajlanak, átláthatóságuk mindvégig biztosított. A pályázatok eredményéről szóló határozatok megszületésük után közzétételre kerülnek, csakúgy, mint a pályázók meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek és a kinevezett pályázók pályaművei. Az esetlegesen előforduló eredménytelenség okairól, a döntés indokairól az érintettek részletes tájékoztatást kapnak.
Az OBH az elmúlt két évben az éves összefoglalókon túl, félévente tájékoztatást ad a pályázat elbírálási gyakorlatról. A 2019. év első félévről készült tájékoztató – amely ide kattintva megismerhető – is igazolja, hogy a vezetői pályázatok elbírálása átláthatóan, a törvényes rend szerint zajlik.