Emlékállítás egy kiemelkedő magyar jogtudósnak és fontos eredményeket mérlegre helyező szakmai rendezvény – erről szólt a Wlassics Gyula emlékkonferencia.
Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága 2019. december 6-án tartott ülésén meghallgatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára jelölt Senyei György Barnát. A bizottság 10 igen és 1 tartózkodás mellett tette le voksát a jelölt mellett.
A tervek szerint 2020-ban már modern tárgyi eszközökkel és technológiával felszerelt új épületben fogadja az ügyfeleket a Ráckevei Járásbíróság. Ráckeve Város Önkormányzata az eredményes közbeszerzési eljárást követően megkezdte a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) illetékességi területéhez tartozó Ráckevei Járásbíróság új épületének kivitelezését, a Kossuth utca 14. szám alatt már folynak az alapozási munkák.
Közös vezetői értekezletre gyűltek össze Zalaszabaron a Zalaegerszegi Törvényszék és a Muraszombat környéki bíróságok bírái.
Kerekasztal beszélgetésre és egy átfogó étékelésre gyűlt össze a Kúrián hét állami szervezet képviselője a korrupció visszaszorítása és az integritás erősítése érdekében. Minden résztvevő részletes beszámolóban tájékoztatta a sajtó képviselőit azokról a lépésekről és eredményekről, amelyeket az elmúlt években az említett kérdésekkel összefüggésben tett.
Egyhangú döntést hozott az Országos Bírói Tanács, támogatja dr. Senyei György Barna jelölését az Országos Bírósági Hivatal élére - jelentette be dr. Vadász Viktor, az OBT szóvivője, az Országos Bírósági Hivatalban megtartott sajtótájékoztatóján. Az OBT ma délelőtt hallgatta meg a köztársasági elnök jelöltjét.
Prof.dr. Richard Susskind íróval, jövőkutató jogásszal vitatta meg az online bíróságok és az igazságszolgáltatás jövőjét dr. Handó Tünde, az OBH elnöke és dr. Darák Péter, a Kúria elnöke a Wolters Kluwer Jogi Innovációs Napjának kerekasztalbeszélgetésén.
Az OBH az ügyfelek elégedettsége érdekében megteremtette a kulturált, kényelmes, egyszerű, gyors és biztonságos ügyintézési körülményeket, Magyarország az ítélkezést támogató fejlesztések területén tartalmas új fejezettel bővült - emelte ki beszédében dr. Répássy Árpád, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese, a Közigazgatási- és Közszolgálati Fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) zárórendezvényén.
Különdíjat kapott kormányzati kategóriában az Országos Bírósági Hivatal weboldala Az Év Honlapja pályázaton.
A Magyar Marketing Szövetség 18. alkalommal szervezte meg a versenyt. Az idei megmérettetésre 26 kategóriában 183 pályamű érkezett.
12 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett megszavazta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága azt a részletes vitát lezáró módosító javaslatot, amely a bírák és az ügyészek illetményrendezését teszi lehetővé.