Részletes keresés

Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék fk. J. J. és társa ügyében, akiket emberölés bűntettének kísérletével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. május 25-én ítéletet hirdetett a dr. Sz. G. ellen befolyással üzérkedés és csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlott bűnösségét állapította meg és 4 év börtönbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától, továbbá 17.850.000 forint vagyonelkobzást rendelt el.
 

Belügyi alapokMMIA 3.1.4. – „Migrációs őrizetekkel kapcsolatos bírósági eljárások hatékonyságának fejlesztése” projekt

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 457 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Kép

Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján. Az OBH elnöke szerint a XXI. századi bíróság küldetése az erős és egységes bírósági szervezet, amely Magyarország szuverenitásának az őre.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. november 17-én közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt N.B. gyanúsított előzetes letartóztatásra irányuló ügyész indítványt elutasította, őrizetét megszüntette és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. 
 

Az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2018. október 25-én meghozott végzésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság 7,5 millió forint óvadékot és enyhébb magatartási szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését, valamint a gyanúsított védőjének a bűnügyi felügyelet megszüntetésére, valamint óvadék megállapítására és enyhébb magatartási szabályok előírására vonatkozó indítványát elutasította.

 

Egy zalai fiatalembernek azért kell felelnie a bíróság előtt, mert új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében.
 

A Kőszegi Járásbíróság felmentette a vádlottat az ellene 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 453 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 215 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 124 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Az Egri Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette  miatt folytat nyomozást K. R. I. r. és H. J. L. II. r. gyanúsítottak ellen, akik július 9-én egy autót tulajdonítottak el Egerben..
 
A Pécsi Járásbíróság, 2015. október 8. napján elrendelte öt pécsi és egy komlói férfi előzetes letartóztatását különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 14-én tartott ülésen, jogerős végzésében 2 hónappal ismételten meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A Pécsi Járásbíróság 2021. szeptember 30-án elrendelte egy hajléktalan életmódot folytató, főleg Nagykanizsán tartózkodó férfi letartóztatását egy hónapra kétrendbeli szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. augusztus 16-i ülésén elrendelte további három személy letartóztatását egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyben.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2018. január 17-én dr. Kenese Attila büntető tanácsa első és nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádoltak.
 

Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) különös figyelmet fordít arra, hogy adatkezelése során az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: GDPR)1, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.), valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően járjon el.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 529 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024