Részletes keresés

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal folytatva eddigi gyakorlatát, a megújult honlapján is naprakész tájékoztatást ad a bírói pályázatokkal kapcsolatban a már kinevezett és leendő bírók részére azzal a céllal, hogy a pályázók egyértelmű és könnyen elérhető formában jelentkezhessenek a Bírósági Közlönyben megjelent bírói pályázatokra.

A Tatabányai Törvényszék 2017. május 2-án hozott ítéletével N.N. vádlottat több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta.
 
Kép

Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2021. november 17. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága előtt a bíróságok 2020. I. félévi, valamint a 2020. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. 

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság elsőfokú ítéletet hirdetett H. R. vádlott ügyében, akit bűnösnek talált közúti veszélyeztetés bűntettében és a vádlottat 2 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 2 év közúti – teljes körű – járművezetéstől eltiltásra ítélte.  
 

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló tanácsa a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben dr. C. Cs. A. I. r. vádlott bűnügyi felügyeletét megszüntette.

A Csongrád Megyei Főügyészség 2019. február 04-én vádat emelt a Szegedi Törvényszék előtt dr. C. Cs. A. I. r. vádlottal és 20 társával szemben.

A Szerencsi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy zsinagógából tableteket próbált meg ellopni.

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2019. április 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki pénztárosként elsikkasztotta a gondozottak pénzét egy hajdúszoboszlói idősotthonban. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 22 rendbeli sikkasztás bűntettében, 4 rendbeli sikkasztás vétségében és 15 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt halmazati büntetésként 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági ügyintéző pénztáros foglalkozástól.

Vezetői pályázatok kiadvány 2018

Kattintson a kiadványra

 

A Fővárosi Törvényszék 2019. szeptember 13-án elrendelte annak az izraeli állampolgárságú terheltnek az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akit az Amerikai Egyesült Államok keresett nemzetközi elfogatóparancs alapján.

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint magát a villamos művek dolgozójának kiadva kereste fel az idős korú, rossz egészségi állapotban lévő sértettet egy zempléni kistelepülésen lévő otthonában. Valótlanul azt állította, hogy a villanyszámlából tízezer forint visszajár, de nála csak huszonegyezer forint van, ezért a sértettnek vissza kell adnia. A sértett ennek megfelelően a konyhaszekrényen lévő megtakarításából kivette a szükséges bankjegyet.

A vádlott 2019. június 19-én délután áldozatsegítés kérése miatt kereste fel a tatabányai kormányhivatalt, ahol az ügyféltérben fogadták. A nő ügyében egy gyámügyi szakügyintéző, a sértett kezdte meg a hivatali eljárás lefolytatását az áldozatsegítésre vonatkozó tájékoztatással. Miközben a sértett a vádlott kikérdezését és tájékoztatását folytatta, a nő hirtelen az őket elválasztó pulton átnyúlva, minden előzmény nélkül jobb kézzel kis erővel pofon ütötte a sértettet, majd feldúlt állapotban távozott.

A megállapított tényállás szerint az enyhén értelmi fogyatékos vádlott és élettársa két gyermeket nevelt egy Somogy vármegyei településen egy fürdőszoba és mellékhelyiség nélküli lakóházban. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. január 11. napján tartott tárgyaláson, kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt indult ügyben a vádlott távollétében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy 16 cm pengehosszúságú késsel szúrta ki egy gépjármű gumiabroncsait.

A vádlott 2020. szeptember 15-én 21 óra körül Dorogon, egy lakótelepi ingatlan előtt egy 16 cm pengehosszúságú késsel kiszúrta a sértett tulajdonában álló gépkocsi 4 db gumiabroncsát.

A férfit korábban az Esztergomi Járásbíróság magánlaksértés vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta.

Év
2019
Közlöny
Fájl
Kép

Az Országgyűlés 134 igen szavazattal, 2 ellenszavazat, 4 tartózkodás mellett 2021. december 14-én elfogadta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének a bíróságok 2020. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről szóló beszámolóját.

A Győri Törvényszék helybenhagyta a Győri Járásbíróság ítéletét, melyben a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt három év – fogházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 49 éves dávodi nőnek a letartóztatását, akit halált okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. július 6. és 8. között – közelebbről meg nem határozható időpontban – közösen bérelt lakásukban az élettársát olyan súlyosan bántalmazta, hogy az a sérüléseibe belehalt. 

A gyanúsított a bántalmazást követően a sértett holttestét az udvaron elásta, a férfi rokonainak pedig azt állította, hogy külföldre ment dolgozni.

A sértettet a rendőrség eltűntként kereste.

Kép

129 igen szavazattal, 2021. február 22-én az Országgyűlés elfogadta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének beszámolóját a bíróságok 2019. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. 

A Pécsi Járásbíróság a 2019. június 20-án megtartott előkészítő ülésen S.Z. vádlottat közokirat-hamisítás bűntette miatt 100.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.