Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte annak a két jelentős értékre, felfegyverkezve, társtettesként elkövetett rablás bűntettével gyanúsított férfinek a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint több alkalommal is betörtek egy séi lakos otthonába, őt bántalmazták, megkötözték, tőle jelentős értékben készpénzt, valamint aranyékszereket, mobiltelefont, bankkártyát és iratokat tulajdonítottak el. 

A Miskolci Törvényszék a mai napon hivatalos személy elleni erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki egy kaszával támadt az intézkedő rendőrre.

 

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2019. február 12-én ítélte el azt a férfit, aki késsel fenyegette meg az élettárása segítségére siető mentősöket. 

A Miskolci Törvényszék 2019. december 3-án hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Kenézlőn élettársát és annak testvérét olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértettek a helyszínen belehaltak a sérülésekbe. 

Halálos közúti baleset okozása miatt 2019. március 4-én letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki ez után, 2019. március 16-án éjjel ittasan vezetett autót Esztergomban. 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki Gy. L. vádlottat testi sértés bűntettében, ezért 6 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. július 25-én a csoportosan elkövetett rablás, magánlaksértés, testi sértés és lopás bűntette miatt indult eljárásban 2019. november 4-ig meghosszabbította T.N. I. rendű, T. Gy. II. rendű és L.Gy. III. rendű gyanúsítottak letartóztatását.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztéssel sújtotta azt a fiatalkorú – 16 éves – vádlottat, akivel szemben csalás miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott, az eljárás során meg nem térült kár megfizetésére a bejelentett polgári jogi igények tekintetében, míg a kár többi részére vagyonelkobzást rendelt el. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

 

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 6 hónap -végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy nőt, továbbá vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik sportfogadási csalásokkal több millió forint kárt okoztak.

A vádlott 2019 decembere és 2019 júniusa között több ingatlanba is bement, ahonnan ékszereket, táskákat és pénztárcákat lopott azok minden tartalmával. Volt olyan nap, amikor a vádlott három lakásból is lopott.

A Kőszegi Járásbíróság 1 rendbeli ittas járművezetés vétsége és 1 rendbeli közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt halmazati büntetésül 300.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, továbbá kötelezte 92.399 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Marcali Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat 12 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, megállapítva azt is, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A II. r. vádlottal szemben 6 év 6 hónap fegyházbüntetést szabott ki azzal, hogy annak kétharmad részét követően feltételes szabadságra bocsátható. 
 
Év: 2017 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Az elmúlt héten tizenegy ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bíróság jogerősen 250.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat és 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, míg egy másik vádlottat 100.000 Ft pénzbüntetésre ítélt és 10 hónapra „B” kategóriára korlátozva tiltotta el a járművezetéstől.  
 

Két év négy hónap fogházbüntetésre súlyosította a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak a büntetését, akik harmadik társukkal 2012. január elsején okoztak halálos balesetet a Hortobágyon. A vádlottak egy 25 lóból álló ménest hajtottak ki az útra, melybe szemből belerohant egy autós. A gépkocsit vezető fiatal férfi meghalt, barátnője maradandó sérülést szenvedett.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. június 1-jén tartott nyilvános ülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit többrendbeli szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon 1 hónapra rendelte el annak a három férfinak a letartóztatását, akik valós személyek adatait felhasználva és azzal visszaélve vásároltak műszaki cikkeket, hogy azokat külföldön értékesítsék tovább.    

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki fk. K. P. V. I.r. vádlottat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében,  személyi szabadság megsértése bűntettében és testi sértés bűntettében, K. R. M. II. r. és K. D. N. III. r. vádlottakat társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, személyi szabadság megsértése bűntettében, testi sértés bűntettében és zsarolás bűntettében, míg N. E. IV. r.