Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy születésnapi összejövetel során bántalmazta a sértettet.
Részletes keresés
A Tatabányai Járásbíróság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben, iratok alapján 3 hónappal – 2025. január 30. napjáig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki az utcán egy késsel megvágta a sértett arcát.
A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége és többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben, a vádiratban írt indítvány alapján a vádlott férfi letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig fenntartotta.
Az Országos Bírósági Hivatal kiemelt feladata a magas színvonalú és időszerű ítélkezés feltételeinek biztosítása. Az ügyfelek jogos érdeke, hogy időben jussanak hozzá a megalapozott döntésekhez. Ebben nyújtanak segítséget a digitális fejlesztések - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a Szombathelyi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
2022. január 1. napjával megkezdte működését a Balatonfüredi Törvénykezési Hely. Az új intézmény létesítésének célja az ügyfelek bírósági ügyintézésének megkönnyítése.
Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatása szerint az Elektronikus Ügyintézési Portál E-cég betekintés szolgáltatását biztosító Országos Bírósági Hivatal (OBH) és Igazságügyi Minisztérium (IM) közötti együttműködési megállapodásban rögzített fenntartási időszak megszűnt, ezért az E-cég betekintő nem érhető el.
Az esetleges ismételt elérhetőségről tájékoztatást adunk.
Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke, jogszabályi kötelezettségének eleget téve, 2025. április 29-én számolt be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő járásbíróságok előző évi működéséről. A törvényszék dísztárgyalótermében tartott összbírói értekezleten a vármegye bírái és bírósági vezetői mellett, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, az Országos Bírói Tanács elnöke és egyik tagja, a Kúria főtitkárhelyettese, és a Szegedi Ítélőtábla, valamint a Gyulai és a Szegedi Törvényszék elnöke vett részt.
Az összbírói értekezletet megelőzően Kissné dr. Szabó Judit törvényszéki elnök és dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese közös sajtótájékoztatót tartott, melyen mindketten kiváló eredményekről számoltak be:

Tavaly csaknem 1 millió 200 ezer ügy indult hazánk törvényszékein és járásbíróságain, közel ugyanannyi, mint az azt megelőző évben. Ennek 3,4%-a, mintegy 40 ezer ügy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Mintegy 4400 üggyel több, mint 2023-ban, ami mintegy 12%-os emelkedést jelentett. Vármegyénk járásbíróságain minden ügyszakban nőtt az ügyérkezés, de a legdrasztikusabb emelkedés a büntető, a szabálysértési és a végrehajtási ügyek esetében történt. Több mint 12%-kal több büntető, több mint 18%-kal több szabálysértési és csaknem 17%-kal több végrehajtási ügy indult a vármegye járásbíróságain 2024-ben, mint az azt megelőző évben. A törvényszéken elsőfokon különösen a csőd- és felszámolási, valamint a büntetés-végrehajtási ügyszakban nőtt az ügyérkezés, előbbi mintegy 22%-kal, utóbbi mintegy 16%-kal volt magasabb az előző évinél, míg másodfokon mintegy 20%-kal nőtt a büntető ügyérkezés 2023-hoz képest.

2025. április 29-én
Az emelkedett ügyérkezést ellensúlyozandó, a vármegye bíróságai, fokozott erőfeszítéseket téve, tavaly több mint 40 ezer ügyet fejeztek be, mintegy 13%-kal, számszerűsítve csaknem 4800 üggyel többet, mint 2023-ban, így a folyamatban maradt ügyek száma csak minimálisan, mintegy 2%-kal nőt. Vármegyénk járásbíróságain minden ügyszakban nőtt az ügybefejezés, de a legjelentősebb emelkedés a büntető, a szabálysértési és a végrehajtási ügyek esetében mutatkozott. Büntető ügyszakban több mint 12%-kal, szabálysértési ügyszakban mintegy 20%-kal, míg végrehajtási ügyszakban több mint 15%-kal több ügyet fejeztek be a vármegye járásbíróságai 2024-ben, mint az azt megelőző évben. A törvényszék első fokon mintegy 40%-kal több polgári-gazdasági peres, mintegy 20%-kal több büntető, mintegy 12%-kal több büntetés-végrehajtási, és több mint 65%-kal több csőd- és felszámolási ügyet fejezett be, mint 2023-ban, míg másodfokon, a büntető ügybefejezés több mint 18%-kal haladta meg az előző évit.
Tavaly a vármegye minden bírósági épületében folytak állagmegóvó, illetőleg épületfejlesztő beruházások, a legjelentősebbekre azonban Szolnokon, Karcagon és Kunszentmártonban került sor. A Szolnok, Baross út 1. szám alatti irodaház épület V-VI. emeleti bírósági épületrészében teljeskörűen megújult a világítás, a korábbi neon armatúrák helyét modern LED lámpatestek vették át. A Karcagi Járásbíróságon a tetőhéjazatot, az ereszcsatornát és a padlásteret érintő karbantartási munkálatok zajlottak, míg a Kunszentmártoni Járásbíróságon a külső nyílászárók rekonstrukciójára került sor. Emellett két szolgálati személygépkocsi újra cserélésével, fele részében megújult a törvényszék gépjárműállománya is.
Végezetül szó eset a Szolnoki Törvényszék Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti főépületéről is, melynek teljeskörű külső felújítása 2025. januárjában vette kezdetét, és előreláthatóan egy évig tart majd. Megtörténik a tetőszerkezet felújítása, a tetőfedés és bádogos szerkezetek cseréje, a homlokzati felületek teljeskörű felújítása, a külső nyílászárók cseréje, az épület lábazatának vízszigetelése, a lábazati burkolat cseréje, az épület körüli utcai járdák és belső udvari térburkolatok felújítása, valamint egy új, akadálymentes második bejárat is kialakításra kerül a Dr. Kronberg János utca felől.
Szolnok, 2025. április 29.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Az Országgyűlés 2019. december 17. napján fogadta el a 2019. évi CXXVII. törvényt, amely szerint a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1. napjától a gyámhatóság helyett a bíróság előtt lehet kezdeményezni.
Tájékoztatjuk az ügyfeleket, hogy 2025. január 16. napjától az egyfaktoros ügyfélkapus azonosítással történő bejelentkezési mód csak az ugyfelkapu.gov.hu felületén lesz elérhető, kizárólag az Ügyfélkapu+ szolgáltatás igénylése céljából. Ennek következtében a bírósági alkalmazások használata során a KAÜ-s (Központi Azonosítási Ügynök) bejelentkezési felületről lekerül az Ügyfélkapu gomb. A KAÜ-s azonosítást használó bírósági oldalakra ettől az időponttól kezdődően csak a kétfaktoros Ügyfélkapu+-szal vagy Digitális Állampolgár mobilalkalmazással lehet majd bejelentkezni.
Az Ügyfélkapu+ egy emelt szintű kétfaktoros azonosítási szolgáltatás. A kétlépcsős azonosítás célja, hogy emelje az elektronikus azonosítás biztonsági szintjét és támogassa a biztonságtudatos felhasználók, illetve szolgáltatók igényeit. Amennyiben Ügyfélkapu+-ra kíván váltani, úgy a https://ugyfelkapu.gov.hu/binary/33729468 oldalon találhat részletes tájékoztatást az Ügyfélkapu+ igényléséről is.
A Digitális Állampolgár mobilalkalmazás a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) kulcsa. A programba történő regisztrálásról, az applikáció használatáról és az egyes funkcióiról A mobilalkalmazásról - Digitális Állampolgárság Program linkre kattintva tudhat meg többet.