Részletes keresés

A jogosítvánnyal nem rendelkező elkövető 2018. június 9-én és augusztus 5-én Oroszlány lakott területén, enyhe fokú alkoholos befolyásoltságban vezette a tulajdonát képező személygépkocsit, amelyben utast is szállított. 

A férfi 2018. június 22-én korán reggel az M1-es autópálya 64. km szelvényében lévő benzinkút mögötti parkolóban egy belga forgalmi rendszámú tehergépkocsi vezetőfülkéjében alvó, román állampolgárságú sértettet saját gépjárművének meghibásodására hivatkozva felébresztette, a sértettet a gépjármű hátuljához csalta, mindeközben társa a nyitva maradt vezetőfülkéből ellopta a sértett 2.100.- euroját. A sértett észrevette, hogy a férfi behajolt a vezetőfülkébe, ezért kérdőre vonta, de a férfi el akart menni a helyszínről, melyet a sértett megpróbált megakadályozni.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. február 20-án gyorsított eljárásban testi sértés bűntette miatt B.J.L. vádlottat 140.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 27-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. június 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírói 2020. május 6-án és 7-én, távmeghallgatás útján megtartott üléseken 13 gyanúsított - 10 férfi és 3 nő - letartóztatását rendelték el. A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

 a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető bírói (299. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A bíróság az I.r. vádlottal szemben 60500 Ft, a II.r. vádlottal szemben pedig 20000 Ft vagyonelkobzást is elrendelt. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. június 21-én megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, Sz. G-né gyanúsított letartóztatását megszüntette és elrendelte a szabadlábra helyezését. A bíróság egyidejűleg bűnügyi felügyeletet rendelt el a gyanúsítottal szemben.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2019. június 20. napján, a bíróság elé állítás után mindössze két órával jogerős ítéletet hozott annak a zsarolással vádolt, dél-zalai testvérpárnak az ügyében, akik az egyik ismerősüktől követeltek pénzt egy róla korábban, telefonnal, titokban készített felvételre hivatkozva.

2019. május 26-án az eltűnt újpesti vállalkozó megölésével gyanúsított 3 személy letartóztatásáról döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az Egri Járásbíróság a mai napon kihirdetett elsőfokú ítéletével B. B. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyag kereskedése során a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt négy év hat hónap börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével két év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 32 éves Fejér megyei férfit, akivel szemben lopás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére a bejelentett polgári jogi igények alapján, míg a polgári jogi igénnyel nem érintett részre vagyonelkobzást rendelt el.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztéssel sújtotta azt a fiatalkorú – 16 éves – vádlottat, akivel szemben csalás miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott, az eljárás során meg nem térült kár megfizetésére a bejelentett polgári jogi igények tekintetében, míg a kár többi részére vagyonelkobzást rendelt el. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon, 2020. augusztus 17. napjáig elrendelte annak az apának a letartóztatását, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 

A megalapozott gyanú szerint, a férfi 2020. július 10-én napközben tiszavasvári otthonában tartózkodott ittas állapotban, miközben 2 éves gyermeke az udvaron játszott. Mikor a kisfiú sírni kezdett, az apja rászólt, de mivel nem hagyta abba a sírást, a gyanúsított egy alkalommal, kisebb erővel megrúgta a gyermeket. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 10-én gyorsított eljárásban két ügyben, három vádlottal szemben hozott ítéletet költségvetési csalás vétsége miatt.

A tényállások szerint a vádlottak 2019. augusztusában úgy akartak átjönni Magyarországra a Záhonyi, illetve a Tiszabecsi határon, hogy eltitkolták, a gépkocsijukban a vámmentesen behozható cigarettánál nagyobb mennyiségű dohánytermék van. Ezzel a vádlottak az állami költségvetésnek 118.993 forint, illetve 314.347 forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította annak a 28 éves székesfehérvári férfinek a letartóztatását, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folytat nyomozást a rendőrség. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb további három hónappal hosszabbította meg.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. szeptember 10-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és becsületsértés vétsége miatt a fiatalkorú L.Á. vádlott javítóintézeti nevelését rendelte el 3 év időtartamra.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint elsőfokú bíróság 2020. október 27-én előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a nőnek a büntetőügyében, akit az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesi (276. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökhelyettesi (277. számú) álláshelyének betöltésére