A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 7. napján tartott tárgyaláson, lopás vétsége és csalás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat, mint különös visszaesőt, távollétében 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a sértettek meg nem térült kárának megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
Részletes keresés
Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki egy késsel vágta meg a sértettet Dorogon. A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményeket különös visszaesőként, ellene garázdaság elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el, ezért nála a bűnismétlés veszélye fennáll. A végzés nem végleges, a gyanúsított, valamint a gyanúsított gondnoka és védője is fellebbezést jelentett be.
A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki szexuálisan közeledett a 16 éves sértett felé, majd azzal fenyegette meg a lányt, hogy ha szólni mer a szüleinek, nem engedi őt el.
Az Ajkai Járásbíróság három év hat hónap börtönbüntetésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá hét évre kiutasította Magyarország területéről azt a 42 éves szír férfit, akivel szemben embercsempészés bűntette, valamint közúti veszélyeztetés bűntette miatt van folyamatban büntetőeljárás.
A Tatabányai Járásbíróság emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben tartott ülésen, 2 hónappal – 2024. augusztus 2. napjáig - meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a végzés nem végleges.
A Tatabányai Járásbíróság kifosztás bűntette miatt indult ügyben, gyorsított eljárás keretében hozott döntést két román állampolgárságú vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 78.000 forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 52.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.