Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 28-án a rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. február 28-ig elrendelte L.T. gyanúsított letartóztatását.

A Miskolci Törvényszék 2019. október 4-én ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki egy korábbi szerelmi viszonya okán karddal a kezében fenyegetett meg egy társaságot, majd annak egyik tagját meg is sebesítette.

A Szolnoki Törvényszéken januárban ismét négy tárgyalási napon, 2019. január 14-én, 21-én, 24-én és 31-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is, valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 21 tanút idézett meg. 

A Miskolci Törvényszék 2018. november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

Az Esztergomi Járásbíróság a cigarettát csempésző ukrán férfi ügyében megtartott előkészítő ülésen jóváhagyta az ügyészség és a vádlott által kötött egyezséget, aminek értelmében a férfit 2 év szabadságvesztésre ítélte és 3 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Miskolci Járásbíróság 2021. november 22-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik Miskolc belvárosában vették el a kiskorú sértettől a hangszóróját. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. november 23-án megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. január 5. napján tartott ülésen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a 2022. március 8-án tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Fehérgyarmati Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben G.É. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 11-én a felfegyverkezve elkövetett rablás és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte N.G. gyanúsított letartóztatását. 

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a szerb állampolgárságú vádlott ismeretlen személy megbízásából, sikeres szállítás esetén személyenként 200 euró díjazás ígérete ellenében, 2021. június 19-én a reggeli órákban Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár térségében, az általa bérelt személygépkocsiba összesen 7 szír állampolgárságú, Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes útiokmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, embercsempészek segítségével érkezett személyt vett fel azzal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

Az Ózdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Debreceni Törvényszék a 2022. május 5-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek egyik vádlottja Álmosd volt polgármestere, míg a másik vádlott a település volt jegyzője. A másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott vonatkozásában súlyosította a büntetést, míg a másodrendű vádlott büntetésén nem változtatott.

A Szegedi Törvényszék illetékességi területén az országhatárokat érintő Szegedi és Makói Járásbíróság előtt indulnak embercsempészés miatti büntetőeljárások. A külföldi állampolgárságú gyanúsítottak letartóztatását sok esetben rendelik el a nyomozási bírák, az elmúlt két hétben pedig több ítéletet is hozott a bíróság.

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy 54 éves karancskeszi férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben kifosztás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. 



A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. augusztus 10. és 2021. szeptember 3. közötti időszakban összesen négy alkalommal vezette közúti forgalomban édesanyja személygépjárművét, amikor rendőri ellenőrzésre került sor vele szemben. Az eljárás során kiderült, hogy a gyanúsítottat egy korábbi szabálysértési eljárásban három hónap időtartamra eltiltották a közúti járművezetéstől. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. szeptember 15-én tárgyalás tartása nélkül - a rendelkezésre álló iratok alapján - meghozott büntetővégzésével rémhírterjesztés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki dr. G.Gy. vádlottal szemben.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2021 januárjában a 66 éves, mozgásában korlátozott sértett sajókazai házába, a kulcsra nem zárt bejárati ajtón keresztül bementek és értékeket vettek magukhoz. Néhány héttel később meg akarták ismételni cselekményüket, de nem találtak semmit. Az őket számonkérő sértettet puszta kézzel megverték, több alkalommal fejen, vállon ütötték, meg is rúgták. Az idős férfi félelmében átadta pénztárcáját a benne lévő 1.500 forinttal.