Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. július 11-én a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban 2022. augusztus 11-ig elrendelte O.T. gyanúsított letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult ügyben hozott jogerős büntetővégzést azzal a négy férfivel szemben, akik a barátnőjét védő sértettre támadtak.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. szeptember 23-án tartott ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte egy kisbéri férfi letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a tanúkat befolyásolná, a bizonyítást megnehezítené, illetve a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el. A letartóztatást elrendelő végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2021. május 2-án délután Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky és a Baross utca kereszteződésében találkoztak az arra sétáló sértettel, aki telefonját a kezében tartva épp zenét hallgatott. A sértett a földre tette táskáját, hogy kezet tudjon fogni a vádlottakkal, majd a fiatalkorú, II. rendű terhelt elkérte a sértett telefonját és azt zsebre tette. Eközben a vádlottakkal lévő kiskorú személy magához vette a sértett táskáját és a közeli villamosmegálló felé futott vele.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azokat a vádlottakat, akik 2021 januárjában elhatározták, hogy különböző, leginkább elhagyatottnak tűnő ingatlanok vas alapanyagú, könnyen mozdítható, leemelhető bejárati kiskapuit fogják magukhoz venni, majd fémhulladékként értékesíteni. A terheltek a kapuk szállításához az I. rendű vádlott gépkocsiját használták, aki az eladás iránt is intézkedett.

A három férfi két hét alatt 12 arlói, ózdi, borsodnádasdi és járdánházi ingatlan kapuját távolította el, egy alkalommal cselekményük kísérleti szakban maradt. 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a három vádlottnak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2022. május 7-én éjszaka együtt italoztak, majd egy miskolci dohánybolt előtt cigarettát kértek a sértettől. A férfi nem tett eleget a kérésnek, ezért az egyik támadó, az I. rendű vádlott mellkason rúgta, illetve próbálta a földre kerülő sértettet fejbe is rúgni. A dohánybolt biztonsági őrének közbelépése vetett véget a bántalmazásnak. Kis idő múlva a társaság ismét összetalálkozott a sértettel, akit a III.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 2023. június 2-án ítéletet hirdetett egy olasz állampolgár büntetőügyében, aki az Európa-liga labdarúgó döntő után társaival a játékvezetőre támadt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság polgári szakági elnökhelyettesi 

(277. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzet tapasztalatnak van jelentősége.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy másik nőre támadt Miskolcon.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2022. november 1-jén hajnalban Miskolc belvárosában hátizsákjánál fogva megragadta a sértettet, aki a földre esett. Közben a terhelt pénzt követelt tőle és tovább rángatta a táskát, amely elszakadt, így sikerült megszereznie a benne lévő értékekkel, készpénzzel együtt. A nőt rövid időn belül elfogták, így a kár részben megtérült. A sértett elszenvedett kézsérülései nyolc napon belül gyógyulóak.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. március 4-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásának végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. 
 

A nyomozás rendelkezésre álló adatai szerint a gyanúsított, 2021. január 4-én hajnalban, egy török honosságú, vontatóból és ponyvás félpótkocsiból álló kamionban 14 fő szír és 4 fő iraki állampolgárt szállított azzal a céllal, hogy őket Románia területéről Ausztriába vigye. 

A migráns személyek különböző útvonalakon keresztül jutottak el Romániába, ahol a hatóságok regisztrálták, majd menekülttáborban helyezték el őket, ahonnan vélhetően egy embercsempész segítségével jutottak el a kamionhoz. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. január 20-án I. rendű id. V.S. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, magánlaksértés bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elnökhelyettesi (281. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Veszprémi Járásbíróság három év börtönbüntetéssel sújtotta azt a 26 éves szír állampolgárságú férfit, akit az ügyészség embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé. A vádlottat a bíróság öt évre kiutasította Magyarország területéről, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség egy részének megfizetésére, továbbá fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

A vád szerint a nő 2013 óta egyedül nevelte tizenöt és tizennégy éves lányait. Az anya a gyermekeit tanulmányaiban nem segítette, az iskolával nem tartotta a kapcsolatot, szülői értekezletekre, fogadóórákra nem járt. A nő ráhagyó nevelési módszerének következménye lett a kiskorú sértettek iskolakerülése. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. január 21-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki több ezerszer hívta fel a sértettet és annak hozzátartozóit féltékenységből és haragból. A 23 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2021. január 13-án meghozott végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését azzal, hogy B.L.T. gyanúsított hetente egy alkalommal a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása érdekében elhagyhatja otthonát.

A Nyíregyházi Járásbíróság hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárásban 2021. április 17-ig rendelte el B.L.T. gyanúsított bűnügyi felügyeletét. 

A Miskolci Törvényszéken emberölés bűntette miatt indult eljárás azzal a férfival szemben, aki miután járdánházi otthonukban összeveszett a feleségével, bezárkózott a lakásukba, felgyújtotta annak berendezési tárgyait és kinyitotta a gázcsapot.

A Miskolci Törvényszék emberölés kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki több késszúrással megsebesítette alkalmi ismerősét tavaly áprilisban Rudabányán. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elnöki (273. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.