Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 22-én tartott ülésen, lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy tatabányai lakhelyű, 9 alkalommal büntetett férfi letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye miatt indokolt.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. január 4. napján tartott ülésen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelésére a bűnismétlés veszélye miatt, továbbá a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében került sor. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott kaszát, borotvát, kést tartott az ágya mellett, ezzel fenyegetve élettársát és nevelt gyermeküket. Rendszeresen előfordult, hogy a lakás ajtaját bereteszelte, beláncolta, a kulcsot magánál tartotta, megakadályozva ezzel, hogy a sértettek elhagyhassák az ingatlant. 

Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át fenyegette és bántalmazta családját. 

 

A család életét 2019 novemberétől sorozatos viszályok zavarták meg. A gyanúsított kaszát, borotvát, kést tartott az ágya mellett, amelyekkel rendszeresen fenyegette a sértetteket. Előfordult, hogy otthonuk ajtaját bereteszelte, beláncolta és a kulcsot magánál tartva akadályozta meg, hogy élettársa és kislánya elhagyhassák a lakást. Később már dolgozni sem engedte el a nőt, ezért az asszony elvesztette az állását.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. június 18-ig - felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt - elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki egy összecsukható bicskával támadt a kiskorú sértettre, hogy tőle az újonnan vásárolt JBL márkájú hangszóróját megszerezze.

 

A Debreceni Járásbíróság 2021. szeptember 27-én hirdetett ítéletet Álmosd volt polgármesterének és jegyzőjének a büntetőügyében. Az elsőrendű vádlott az önkormányzat pénzén plakátokat csináltatott nem létező rendezvényekről, kezdeményezésére polgármesteri jutalmat kapott és háztartási eszközöket is vásárolt magának. A hűtlen kezelésben a község akkori jegyzője részben segédkezett.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 29-én tartott tárgyaláson, garázdaság vétsége, kapcsolati erőszak bűntette, és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt hozott ítéletet azzal a férfival szemben, aki egy dohányboltban erőszakosan viselkedett, illetve édesanyját is bántalmazta otthonában.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akikkel szemben idős korú sértettek sérelmére elkövetett csalás és kifosztás bűntette miatt indult eljárás.

A Debreceni Járásbíróság 2020. szeptember 14-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Debrecen és Hortobágy között a 33-as számú főúton. A férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a vádlott lemondott.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, ezért őt – az ügyészi indítvánnyal egyezően – 9 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, 1 évre pedig eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A vádlott 2019. április 13-án délután mocsai házának udvarán tartózkodott. Az udvarra nyíló elektromos kapun – amit a férfi éppen ekkor kezdett bezárni – az utcáról váratlanul beszaladt az utcában lakó foxi-yorki keverék kutya, aki megszökött otthonról. A barátságos állat 2017-ben került mocsai gazdájához, a vádlott azóta többször találkozott vele. A férfi az állatot el akarta zavarni az udvaráról, ezért rákiabált, de a kapu közben bezáródott, ezért a kutya nem tudott kimenni, leült az udvarra és a vádlottat figyelte.



A férfi 2019. augusztus 4-én a sértett ácsi házához ment, hogy felelősségre vonja egy telefonbeszélgetés miatt. A sértett épp az udvaron volt, amikor a vádlott a kapu előtt megállt, kiszállt az autóból és felé indult. A férfi a nyitott kapuban álló sértetthez lépve kérdőre vonta, majd ököllel arcon ütötte.

A sértettnek a jobb szeme körül  - 8 napon belül gyógyuló -  bevérzéses sérülése keletkezett, de a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is.

Szerepjáték álcájával csalták az erdőbe a sértettet a terheltek, akik a vád szerint egy korábbi adósságuk miatt végeztek a barátjukkal. Ellenük az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, míg a Budapest Környéki Törvényszék 2021. június 15-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett az ügyben.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. június 16-án tartott tárgyaláson, 3 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki 30.000 forint követelés érvényesítése végett bántalmazta a sértettet. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be, az ügyész 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 14-én tartott tárgyaláson, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki késsel hadonászott Esztergom belvárosában.

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 nyarán úgy szerezték meg idős szomolyai emberek készpénzét, hogy a sértettek korából fakadó hiszékenységét, figyelmetlenségét és nehézkes mozgását használták ki.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. április 26-án tartott tárgyaláson, lopás bűntette miatt indult ügyben ítéletet hozott annak a két férfinek az ügyében, akik az autópálya parkolójában loptak.

A megállapított tényállás szerint a fiatalkorú férfi 2018. március 6-án a többszörös visszaeső felnőttkorú társával az M1 autópályán Ács térségében lévő benzinkútnál megjelent, és észlelte, hogy az ott parkoló gépkocsi vezetője a töltőállomás shopjában tartózkodik. Ekkor egy hegyes eszközzel a fiatalkorú férfi kiszúrta a gépjármű bal hátsó kerekét, majd távolabb várakoztak. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a három fiatalkorú és egy gyermekkorú személynek a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatók Miskolc egyik forgalmas központjának közelében, 2022. január 23-án délután történt rablás elkövetésével.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság általános elnökhelyettesi (278. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége, továbbá előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalat. 

A Komáromi Járásbíróság a 2023. február 24-én tartott ülésen, termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a tárkányi férfinek a letartóztatását, aki egy fészerben termesztett kábítószert. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt visszaesőként, feltételes szabadság próbaideje, valamint ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el, ezért a letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében döntött arról a román állampolgárságú férfiről, aki 28 migránst szállított illegálisan egy gépkocsival.

A bíróság a férfit embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette.