Részletes keresés

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság tanácsülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

A Sárvári Járásbíróság 2020. november 11-én kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat 75 nap elzárásra ítélte.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a Miskolc Tiszai Pályaudvar vasútállomáson tárolt vasúti kocsikból több, mint 10 millió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

A Bicskei Járásbíróság bírósági titkára közérdekű üzem megzavarása szabálysértés elkövetése miatt megállapította azon két elkövető felelősségét, akik 2016. május 1. napján a Felcsút, Mozdony utcában található kisvasút vasútállomáson az állomás területéről éppen elindulni szándékozó személyszállító vonat elé a sínekre feküdt. A DK feliratú kabátot viselő személyeket a rendőrök emelték le a sínekről. A bíróság mindkét elkövetőt figyelmeztetésben részesítette.
Év
2011
Közlöny
Fájl

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. június 24-én kétrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban - bíróság elé állítás keretében - a fiatalkorú M.B.N. vádlottat 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét.

Az Ajkai Járásbíróság tíz hónap – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a 66 éves ajkai férfit, akivel szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság előzetesen mentesítette a vádlottat az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, továbbá kötelezte őt az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 27-én előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki több alkalommal, így 2016. július 14-én, majd július 21-én és július 25-én is a 112-es segélyhívón keresztül bejelentést tett a B.-A.-Z. Megyei Rendőr Főkapitányság ügyeletére, miszerint az egyik miskolci bankfiókban hamarosan bomba fog robbanni. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. október 22-én az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2021. november 22-ig elrendelte K.Cs. gyanúsított letartóztatását. 

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy helyi férfit járművezetés ittas állapotban vétsége miatt.  Büntetővégzésével a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 800.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség 2 rb. felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 1 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytat nyomozást V.R.Cs. ellen.
 

A Tatabányai Járásbíróság a vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése megzavarásának vétsége miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet a mozdonyvezetővel szemben. A bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 3 év vasúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. június 12-én jogerős ítéletével, bizonyítottság hiányában felmentette D.B.A. vádlottat az ellene gondatlanságból elkövetett halált eredményező vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétségének vádja alól. 
 

Helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék azoknak a férfiaknak az elsőfokú ítéletét, akik még 2014-2015-ben országszerte fosztottak ki szépkorúakat. A 2019. szeptember 24-én hozott döntés jogerős.

infoblokkA bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság) projekt 

KÖFOP-1.0.0.-VEKOP-15-2017-00052

Kép

A Szent Koronában testet öltő magyar jogállamiság egy évezredre visszatekintő múltjáról és annak jelentőségéről beszélt dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, az Országházban. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy moldáv állampolgárt.

A Veszprémi Törvényszék a Tapolcai Járásbíróság ítéletét megváltoztatva – a már korábban kiszabott 375.000 forint pénzbüntetés mellett – nyolc hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől azt a budapesti férfit, aki a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyva mozdonnyal ütközött.

A Budapest Környéki Törvényszék nyomozási bírája  - a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. szeptember 18-áig  - a mai napon elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akinek a terhére rótt cselekmény – bebizonyosodás esetén – a Btk. 160.,§ (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas.
 


 

A pályázatok beérkezésének határideje: 

2025. június 20. (péntek) 14 óra. 

A pályázat benyújtásának módja:

  • személyesen: Országos Bírósági Hivatal (1055 Budapest, Markó u. 9.)
  • postai úton: Országos Bírósági Hivatal (1363 Budapest, Pf.: 24.)

A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll, melynek célja, hogy felmérje a pályázók általános jogi műveltségét, az egyes jogi problémák felismerésére, azok eldöntésére és álláspontjuk megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, valamint a szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességeit.