Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. február 24-én egy hónapra emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelte egy – hasonló cselekmények miatt korábban már jogerősen elítélt – férfi letartóztatását.

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa az első fokon eljáró Veszprémi Járásbíróság ítéletét megváltoztatta, és a vádlottak szabadságvesztés büntetését enyhítette: az I. rendű vádlott büntetését 6 év 6 hónapra, a II. rendű vádlottét 6 évre. A vádlottak által megvalósított bűncselekmény vonatkozásában mellőzte a társtetteskénti elkövetői minőség megállapítását, mivel azt a bűncselekmény minősítése (azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette) már tartalmazta.

Az Ajkai Járásbíróság az I. rendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, társtettesként elkövetett lopás vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, kábítószer birtoklásának vétsége, valamint csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint négy évre a közügyek gyakorlásától. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. 

2024. 02. 12.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 9. napján tartott tárgyaláson, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki 2023. májusban és júniusban nyergesújfalui lakásukban az élettársa korábbi kapcsolatából született, 7 éves nevelt lányával 2 alkalommal szexuális cselekményt végzett. Az egyik esetben a vádlott a bűncselekményt akkor követte el, amikor élettársa aludt, a másik esetben az élettársa távollétét használta ki.

A Miskolci Járásbíróság a mai napon ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki Miskolcon idős, nehézkesen mozgó sértetteket támadott meg.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Miskolcon, Alsózsolcán és Sajópetriben összesen nyolc idős sértettől kérhetett pénzt villany- vagy gázóracsere ürügyén. 

A Tapolcai Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült több mint 90.000 forint bűnügyi költség megfizetésére. 

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető-helyettes bírói (650. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. szeptember 28-án tartott előkészítő ülésen, kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, 4 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 5.400 forint vagyonelkobzásra ítélte azt a különös visszaeső férfit, aki összesen tíz rendbeli vagyon elleni bűncselekményt követett el. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezést jelentett be.

A Veszprémi Törvényszék 11 év börtönbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte emberölés bűntettének kísérlete, valamint testi sértés bűntettének kísérlete miatt azt az 56 éves férfit, aki mind saját magát, mind a sértettet súlyos sérülést okozó módon megszúrta. Kötelezte a bíróság a vádlottat továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 7-én tartott előkészítő ülésen, hatóság félrevezetésének vétsége miatt 60 nap elzárásra ítélt egy tatabányai férfit. Az ítélet jogerős.

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2022 novemberében egy tiszalúci ingatlanba – annak bejárati ajtaját berúgva – bejutott, majd az idős, mozgásában korlátozott, egyedül élő sértettet fejénél fogva a padlóra rántotta és közölte vele, hogy kábítószert fogyasztott, viselkedése kiszámíthatatlan. Ezt követően a férfi több alkalommal belerúgott a sértett lábába, majd kivett a zsebéből egy kést és pénz átadását követelte, megöléssel fenyegetve a férfit.

A hajléktalan életmódot folytató vádlott egy általa korábban önkényesen elfoglalt lakóházat gyújtott fel egy égő cigarettacsikkel, amely a tűz következtében teljesen megsemmisült. A rongálással okozott kár 4 millió forint.