Részletes keresés

A Dunakeszi Járásbíróság 2020. június 22-én nyilvános, bíróság elé állítás keretében tartott tárgyalásán hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megpróbálta leszorítani az útról a szerinte őt haladásában hátráltató másik autóst.
 

Az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki megfojtotta élettársát, majd a holttestét egy ház alagsorában rejtette el. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. május 27-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hozott ítéletet.

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a 2022. március 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson annak a férfinak az ügyében, aki viszonzatlan érzelmei miatt rendszeresen zaklatta, zsarolta a sértettet, a nő férjét elrabolta és egy erdőben a fához kötözte. A bíróság két rendbeli emberrablás bűntettében, zsarolás bűntett kísérletében, testi sértés bűntettében és zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt a törvényszék halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 17-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a terheltet. 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elkábította az idős sértettet értékei megszerzése érdekében. 

A Veszprémi Törvényszék bűnösnek mondta ki tízrendbeli emberölés előkészületének bűntettében azt az 58 éves nőt, aki fenyegető üzenetekben fejezte ki emberölési szándékát különböző hivatalos szervek, személyek felé. A bíróság a vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte a több, mint félmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. 

Helybenhagyta a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a nyomozási bíró 2025. április 4-én meghozott végzését, amelyben két gyanúsított letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította.

Kép

Immár ötödik éve köszönti az új fogalmazókat, titkárokat, bírákat minden év decemberében az Országos Bírósági Hivatal. A Consilium Peritorum célja, hogy különleges élménnyé tegye számukra a kinevezés napját. Az előadásokkal, kulturális eseményekkel gazdagított programra minden érintett meghívást kap, az ország valamennyi bíróságáról.

Kép

A Kalocsai Járásbíróság épületének napelemes rendszer kiépítésére az Országos Bírósági Hivatal fedezetet biztosított.  A beruházás során a napenergia hasznosítására 36 db 10 kW teljesítményű napelemes kiserőmű kerül kiépítésre, mely által  csökken az épület elektromos energia felhasználása és az épület üzemeltetési költségei is.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

ALKOTMÁNYJOG

Dobai Attila Marcelián (2022): Egyes vallásfelekezetek és érzékeny csoportok jogainak érvényesülése a betegellátás során. Ügyészek Lapja, 29. évf., 3. sz., 29 – 46. http://ugyeszeklapja.hu/?p=3876

Kép

A bíróságok eredményességét több statisztikai mutatón keresztül lehet mérni. Ezúttal a befejezés és érkezés arányát vettük górcső alá.  A rendelkezésre álló 2019. I. negyedévi adatok alapján már ebben az évben is kedvezően alakult a befejezések száma.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 139 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 421 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 100 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Az ország valamennyi bíróságán, így az Egri Törvényszék illetékességi területén működő bíróságokon is minden év július 15-től augusztus 20-ig terjedő időszakában szünetel az ítélkezés.

 

Az ítélkezési szünet alatt az ügyfélfogadás folyamatos minden bíróság minden ügyszakában, a lajstromirodák és az ügyfélközpont a szokásos rendben működnek. A járásbíróságokon az ügyfélsegítő napokat döntően minden pénteken megtartják, kérjük telefonon érdeklődjenek a kezelőirodákban.

 

Polgári ügyszakban a július 15-től augusztus 20-ig terjedő időszak a határidőkbe nem számít bele. Kivételt képeznek a soron kívüli ügyek, az előzetes bizonyítás, a végrehajtási perek és egyéb törvény által szabályozott eljárások. Ezek a szabályok büntető ügyszakban nem alkalmazhatók.

 

Az ügyeletet teljesítő polgári bírák és bírósági titkárok eljárnak többek között az ideiglenes intézkedések, a megelőző távoltartás és a pszichiátriai elhelyezések ügyében. A büntető bírák a nyomozási bírói feladatok ellátásával, távoltartással, bíróság elé állítással kapcsolatos halaszthatatlan teendők zavartalan ellátása érdekében tartanak ügyeletet.

 

Eger, 2024. július 16.

 

Egri Törvényszék Sajtóosztály