Részletes keresés
Véglegesítették a Szarvasi Járásbíróság új épületének tervezési programját, mely a Wagner Gyula terv keretein belül valósulhat meg. A projekt célja, hogy az átalakítással és felújítással a mai kor elvárásainak megfelelő, az épület funkciójából adódó igényeket kielégítő, jövőbe mutató bírósági épület jöjjön létre.
Március 4-én éjfélkor menetrendszerűen és zökkenésmentesen elindult az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által fejlesztett Bírósági Fizetési Portál (BFP).
Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése és további terjedésének megakadályozása érdekében a bírósági épületekben tartózkodás járványügyi készültség idején irányadó szabályairól elnöki ajánlást adott ki.
Könnyebben, gyorsabban találhatják majd meg a keresett bírósági döntéseket a jogkereső ügyfelek, a társhivatásrendek képviselői és a kutatók is a határozatok gyűjteményének tervezett megújításának eredményeként. Az új felület természetesen a bírósági dolgozók munkáját is jelentősen támogatja, legyen szó akár a határozatszerkesztésről, akár a határozatok anonimizálásáról. A közzéteendő határozatok körének szélesítése pedig a jogegység erősítését is szolgálja.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2024. január 1-től megszűnt a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége.
Az illetéktörvény módosítása értelmében a bírósági eljárásban elektronikus kapcsolattatásra nem kötelezett fél az eljárási illetéket készpénzátutalási megbízással is megfizetheti. A készpénzátutalási nyomtatvány („sárga csekk”) az ügyfelek részére a Győri Törvényszéken és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokon is elérhető.
A bírósági eljárási illeték átutalással változatlanul teljesíthető, a Győri Törvényszék bankszámlaszámai az alábbi linken érhetők el:
Az aktualitások mellett az elmúlt időszak eredményeit is értékelték elnöki értekezletükön az ítélőtáblák, törvényszékek elnökei. A bírósági vezetők szerint számos területen indult rohamos fejlődésnek a bírósági szervezet.
A polgári peres ügyekben - bizonyos kivételekkel - a határidőkbe nem számít bele az ítélkezési szünet időtartama. Így például, ha a bíróság a határozatában 15 napot biztosít egy nyilatkozat megtételére, és a határozatot az ügyfél július 14-én veszi át, a nyilatkozat megtételére szeptember 5-ig van lehetősége.
Kivétel ez alól a soron kívüli, vagy más, rövid határidőhöz kötött ügyek intézése, mint például;
- a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti per,
- sajtó-helyreigazítási per,
- megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló per,
- megelőző távoltartás, végrehajtási perek,
- cégeljárás, a csőd- és a felszámolási eljárás.
Ha a felek közösen kérik, a bíróság eltekinthet attól, hogy az ítélkezési szünet tartamával meghosszabbodjanak a határidők.
Büntetőügyekben a bíróságok folyamatosan ellátják a jogszabályban előírt feladataikat, a határidők számítását az ítélkezési szünet nem érinti.
A bírósági kezelőirodák ezen időszak alatt is a megszokott munkarend szerint tartanak ügyfélfogadást, így az ügyfelek intézhetik bírósági ügyeiket, beadványaikat benyújthatják, és az iratokba is betekinthetnek.
A bírósági ügyfélsegítő nap sem szünetel, a megye valamennyi bírósága szerdánként 8:00 és 16:00 óra között várja a jogkereső állampolgárokat, előzetes időpontfoglalást követően.
2025. július 15-e a Bíróságok Napja, mely a bíróságok számára munkaszüneti nap, így ezen a napon a Pécsi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok zárva tartanak.
Az ország valamennyi bíróságán a nyári ítélkezési szünet (tárgyalásmentes időszak) 2025. július 16. napjától 2025. augusztus 19. napjáig tart.
Az ítélkezési szünet időtartama alatt a napi munkaidőben a bíróságokon ügyelet van, ami biztosítja a hatályos eljárási és anyagi jogi, valamint ügyviteli előírások szerint halaszthatatlan ügyek folyamatos intézését. Egyebekben ebben az időszakban a bíróságok – a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – tárgyalásokat nem tartanak.
Az ítélkezési szünetben a Pécsi Törvényszéken és a járásbíróságok kezelőirodáiban az ügyfélfogadás változatlan.
A tárgyalásmentes időszakban a Komlói, Mohácsi, Siklósi és Szigetvári Járásbíróságon az ügyfélsegítő (panasznap) tartása szünetel, melyet a fenti bíróságokra kiterjedő hatállyal a Pécsi Járásbíróság tart pénteki napokon 9:00 -12:00 óráig, valamint 13:00-15:00 óráig.
A Pécsi Törvényszéken az ügyfélsegítő pénteki napokon 9:00-12:00 óráig és 13:00-15:00 óráig tart.
Az ügyfélsegítő szolgáltatásai kizárólag előzetes, telefonon történő regisztrációt követően vehetők igénybe. A törvényszéken a regisztráció a 06-72/503-524 számon, míg a Pécsi Járásbíróságon a 06-72/522-150 központi telefonszámon a tanúgondozónál kérhető. Regisztráció az adott hétre legkésőbb csütörtökön 14:00 óráig lehetséges.
A „Digitális Nyílt Nap” road-show következő állomása a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság (Óbudai Bíróság) volt. A Digitális NyíltNapon bemutatták a bíróságok elektronikus kapcsolattartásának jelenét és jövőjét. Az érdeklődők megismerhették a távmeghallgatási rendszer előnyeit, az Új Generáció projekt képzéseit, az ügyfélközpontok működését és a projekt keretében hamarosan megvalósuló e-aktát is.