A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 16. napján tartott ülésen, lopás bűntette miatt 1-1 hónapra elrendelte két férfinek a letartóztatását. A letartóztatás elrendelésére a bűnismétlés veszélye miatt került sor. A végzés végleges.
Részletes keresés
Hetedik alkalommal kapta a főszerepet a kommunikáció a Magyar Igazságügyi Akadémián, az eseményre 19 országból mintegy 80 vendég érkezett.
Hatodik alkalommal hirdet pályázatot amatőr fotográfusok részére az Országos Bírósági Hivatal.
A pályázat részletes leírásához kattintson ide: https://birosag.hu/hirek/kategoria/magazin/fokuszban-birosag-iden-fotop…
A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 13. napján tartott tárgyaláson, garázdaság vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet egy buszsofőrrel szemben. A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 1 évre próbára bocsátotta. Az ítélet kihirdetését követően az ügyész, a vádlott és védője is 3-3 munkanapot tartottak fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a Hajdúszoboszlón történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.
A Tatabányai Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, újabb 2 hónappal – 2024. július 17. napjáig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy vértesszőlősi ingatlanból lopott, majd az odaérkező szomszédot bántalmazta. A letartóztatás fenntartása a bizonyítás megnehezítése vagy megakadályozása, valamint a bűnismétlés megakadályozása miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.
Halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. május 18-ig elrendelte annak a nőnek letartóztatását, aki egy vita hevében halálosan megsebesítette a férjét.
Zalából hatan vehettek át elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen. Közülük dr. Németh Mária kollégiumvezető a legmagasabb kitüntetést kapta, Tóth Andrásné keszthelyi irodavezetőnek pedig a 45 éves bírósági szolgálatát ismerték el.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja. A napot hazánkban első alkalommal 2001-ben ünnepelték, s azóta minden évben e napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2024-ben dr. Németh Mária címzetes táblabíró, a Zalaegerszegi Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője vehette át a díj arany fokozatát, Tóth Andrásné tanácsos, a Keszthelyi Járásbíróság elnöki irodavezetője pedig bronz fokozat kitüntetésben részesült és 45 éves munkáját Bírósági Szolgálatért Oklevéllel ismerték el.
Az Országos Bírói Tanács 2024. július 15-ei hatállyal dr. Kámán Petra zalaegerszegi járásbírósági titkár és Baranyai Tímea Angéla zalaegerszegi törvényszéki ügyintéző részére főtanácsosi címet, Temlén Katalin Tímea zalaegerszegi törvényszéki csoportvezető tisztviselő, valamint Horváth Veronika nagykanizsai járásbírósági tisztviselő részére tanácsosi címet adományozott.
Balról: Tóth Andrásné, dr. Németh Mária, dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke, Temlén Katalin és Horváth Veronika
A Bíróságok Napja alkalmából tartott országos ünnepi rendezvényen a Győri Törvényszék három dolgozója vehetett át magas rangú elismerést.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15. napját nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává. Ma már törvény mondja ki, hogy minden év július 15-e a Bíróságok Napja.
2001. év óta minden évben ezen a napon adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. 2024-ben Szemes Zoltánné, a Győri Törvényszék Gazdasági Hivatalának nyugdíjba vonuló kiváló munkatársa a díj bronz fokozatát vehette át.
Az Országos Bírói Tanács 2024. július 15-ei hatállyal dr. Huszár Eszter Etelka, a Győri Járásbíróság polgári ügyszakos bírája részére címzetes törvényszéki bírói címet, míg dr. Sándor Viktória, a Győri Törvényszék könyvtárvezetője részére főtanácsosi címet adományozott.