Részletes keresés

2025. 02. 11.

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki megfojtotta az unokaöccse által tartott egyik ebet, amiért az megsebesítette saját kutyáját.

Kép

A Kecskeméti Járásbíróságon polgári ügyben először került sor tanú kihallgatására távmeghallgatási rendszeren keresztül.

A Szegedi Járásbíróság az ebtartástól végleges hatállyal eltiltotta azt a férfit, akit korábban állatkínzás bűntette miatt 6 hó, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek.
 

Monori Járásbíróságon B. K. ellen embercsempészés bűntette miatt indult bűntetőügyben az ügyészség a gyanúsítottat 2020. március 13-án 11 órakor bíróság elé állítja.

A bíróság elé állításra a Monori Járásbíróság fszt. 10. számú tárgyalótermében kerül sor.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája elutasította azt a védői indítványt, amit a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának ügyvédje terjesztett elő, kérve az előzetes letartóztatás megszüntetését. 
 
 
Az Energiaklub felperesnek MVM PAKS II. Zrt. alperes ellen közérdekű adat kiadása iránt indult polgári peres eljárás szeptemberben folytatódik.
 
Elhangzott a perbeszéd a Debreceni Járásbíróságon a lepkeper néven ismertté vált büntetőügyben, így a bíróság hamarosan ítéletet hirdethet a tavaly novemberben indult eljárásban. 
 
2024. 10. 25.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves várpalotai férfinak, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás.

2025. 02. 27.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nyolc férfinak a letartóztatását, akik egy miskolci telephelyről összesen 18 és félmillió forint értékben vihettek el fém kábelt. 

2025. 06. 10.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinak, akivel szemben több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

Kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt állt a bíróság előtt egy fiatalkorú vádlott.

2011 novemberében egy zalaegerszegi általános iskola egyik osztálytermében kábítószernek minősülő növényi törmeléket találtak a nyomozók az akkor 16 éves lánynál.
A  vádlottól vizeletmintát vettek, s az elvégzett teszt kábítószer (marihuána vagy hasis) fogyasztását mutatta ki.

2024. 02. 08.

A Tatabányai Járásbíróság lopás vétsége ügyében bíróság elé állítás keretében döntött azzal a férfivel szemben, aki rollerrel ment a lopás helyszínére. A Tatabányai Járásbíróság a vádlottat 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Év: 2023 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés