A Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján eljárva a Komáromi Járásbíróság 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki azzal a nővel szemben, aki a gondozására bízott állatokat elhanyagolta, emiatt egy kutya elpusztult.
Részletes keresés
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az elmúlt hét év eredményeiből kiemelte, hogy országosan 40 százalékkal csökkent a 2 éven túli ügyek száma, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék is élen jár. A Budapest Környéki Törvényszék 14 járásbíróságán 2018-ban harmadával sikerült csökkenteni a két éven túli büntetőperek számát.
Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.
A Siklósi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével K. J. Á. vádlottat, mint többszörös visszaesőt állatkínzás bűntette miatt negyven nap elzárásra és százhúsz óra közérdekű munkára ítélte.
A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki a nagymamájától erőszakkal vette el a bankkártyáját, és azzal jogtalanul vásárolt.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 37 éves veszprémi férfinak, akivel szemben zsarolás bűntettének kísérlete, kisebb kárt okozó rongálás vétsége, valamint kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás.
A Kecskeméti Járásbíróság három hónappal, 2025. április 14. napjáig meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folytatnak nyomozást.
A Kecskeméti Járásbíróság 2 év 2 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 21 éves budapesti nőt, akivel szemben rablás, lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Tatabányai Járásbíróság kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. február 10. napjáig - elrendelte annak a sofőrnek a letartóztatását, aki három ember halálát okozta.