Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 32 éves keceli férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés kísérletének elkövetésével gyanúsítanak.
 

A Gödöllői Rendőrkapitányság kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást az ellen a gyanúsított ellen, akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. május 12-én elrendelte a letartóztatását.

A Szolnoki Járásbíróság nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt 9 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és a fenti bűncselekménnyel okozott csaknem 2 millió forint kár megtérítésére kötelezte azt az 54 éves, büntetlen előéletű férfit, aki úgy adta el szolnoki házát, hogy a vevőket nem tájékoztatta arról, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság illetékesei az épület kéményét élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetőnek minősítették és a hiba kijavításáig megtiltották annak üzemeltetését. 

Súlyos testi sértés büntette miatt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomoz abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. augusztus 23-án elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 24 éves kecskeméti férfinek, akit lopással és rablással gyanúsítanak.

Barátaival körbevette, majd megfenyegette a terhelt a sértettet, akinek végül az órájával távozott a helyszínről. A Budakörnyéki Járásbíróság 2021. szeptember 9-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását, aki ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntette miatt indított eljárást.

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járásbíróság ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki az élettársát ért sérelemért egy viperabottal törlesztett.

A Dabasi Rendőrkapitányság lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást az ellen a férfi ellen, akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. március 2-án elrendelte a letartóztatását.

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 11-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak az idős férfinek az ügyében, aki megkörnyékezett egy 15 éves lányt.

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet hirdetett a Berettyóújfalui Járásbíróság 2024. április 29-én annak a két algériai vádlottnak az ügyében, akik egy személygépkocsival öt migránst akartak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába csempészni.  

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat embercsempészés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őket – az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően – 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 4 évre kiutasította a két férfit Magyarország területéről.

A Kazincbarcikai Járásbíróság két vádlott ügyében hirdetett ítéletet még 2024. március 26-án, akikkel szemben súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a két férfi terhelt 2022. február közepén az esti órákban megtámadott és bántalmazott egy hazafelé sétáló házaspárt Berentén, a nyílt utcán. A sértett férfi 8 napon túl gyógyuló bordatöréses sérüléseket szenvedett el, míg felesége zúzódásos sérülései 8 napon belüli gyógytartamúak voltak.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki szén-monoxid jelző készülékek eladási szándékával tévesztett meg 110 sértettet. 

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik több ingatlanba jogosulatlanul bemenve szereztek meg különböző értéktárgyakat.

A Tatabányai Járásbíróság a 2014. január 10-én megtartott bíróság elé állítás során megállapította, hogy K.K. eljárás alá vont személy - aki a sörözőben rendelt italát nem fizette ki- elkövette a tulajdon elleni (csalás) szabálysértést, ezért 130 (százharminc) óra közérdekű munkával sújtotta, és kötelezte az okozott csalási kár megfizetésére.
A határozat jogerős.

2014. január 13.

A Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség - 2023. június 19-én kiadott tájékoztatója szerint -indítványozta annak a nőnek és férfinek a letartóztatását, akik az elmúlt egy évben rendszeresen több személynek is adtak el amfetamin tartalmú kábítószert. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adva az indítványnak, a bűnismétlés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

A végzés jogerős.

Zalaegerszeg, 2023. június 19. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 27 éves algériai férfinek a büntető ügyében, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 27-én elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint jelen ügy gyanúsítottjai S. D. és B. S. 2019. szeptember 24-én Dunakeszin egy ismerősüknek 150.000,- Ft értékben 104,7 g tömegű marihuánát adtak el. A gyanú szerint S. D. gyanúsított a kábítószer eladása céljából, lakásának egyik szobájában, erre külön kialakított sátorban marihuánát termesztett.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy idén májusban történt lopás elkövetésének gyanúja miatt már bűnügyi felügyelet alá helyezett.  

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 63 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy kiskunfélegyházi nőt hosszabb ideig befolyásolt annak érdekében, hogy nagyobb összegű értékeket, ingatlant szerezzen meg tőle. 

 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 6-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.