Részletes keresés

A Tiszafüredi Járásbíróság a napokban hozott jogerős ítéletet egy Tiszafüreden történt iskolai verekedés ügyében, melyben két tinédzser állt a bíróság előtt. Egyikük nem csupán diáktársát, de a verekedést megfékezni próbáló pedagógiai asszisztenst is megütötte.
 

Rablás bűntette miatt a Monori Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben 2023. október 19-én a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terheltek letartóztatását.

A Lenti Járásbíróság a 2023. október 19. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott arra a férfire, aki egy idős ember jóhiszeműségét kihasználva több mint 1,7 millió forinthoz jutott.

A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen döntött annak a testvérpárnak az ügyében, akik saját fogyasztásra termesztettek kábítószert.   
 

Milliókat adtak kölcsön a sértetteknek a terheltek. Pénzüket agresszív módszerekkel próbálták tőlük kikényszeríteni. Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2023. február 22-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a két férfival szemben.

Korábban bántalmazta és életveszélyesen megfenyegette egykori élettársa új barátnőjét a terhelt. Egy alkalommal késsel próbált a nőre támadni. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást, míg a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 15-én elrendelte a nő bűnügyi felügyeletét.

Az Ajkai Járásbíróságon 2024. augusztus 1-jén hálózatkarbantartás miatti áramszünet okán a hivatali idő 13 órakor lejár. A papír alapú beadványok ezen a napon 13 óra után postai úton nyújthatók be, vagy a bíróság előtti gyűjtőládában helyezhetők el.

2024. július 18.

Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály

Bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében a Debreceni Járásbíróság azt a buszsofőrt, aki tavaly áprilisban elgázolt egy 10 éves kisfiút Hajdúsámsonban. A gyermek egy jármű takarásából rohant ki az útra, a sofőr pedig a megengedettnél gyorsabban haladt. A bíróság B. I.-t 10 hónap fogházbüntetésre ítélte – egy év próbaidőre felfüggesztve -, egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint kötelezte 408 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
 

A Debreceni Járásbíróság 2019. július 2-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akinek egy Debrecenhez közeli tanyán előállított metil-alkoholt tartalmazó szeszes italától ketten életüket vesztették, többen pedig mérgezést szenvedtek. 

A Szolnoki Járásbíróság 2016. május 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével rongálás vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2016. április 19-én a reggeli órákban Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A férfi egy pohár forró italt kívánt az italautomatából vásárolni, de az csupán egy pohár forró vizet adott ki.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben. Az ügyben az Egri Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság 30 napra elrendelt.
 

A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 6-án meghozott ítéletével szabálysértési értékre helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt 240 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt 29 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2016.

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 1 év 6 hónap börtönre és 3 év kiutasításra ítélt egy 21 éves lengyel férfit, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárásban 9 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra és 2 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 34 éves bajai férfit, aki ittasan nekiment egy rendőrautónak. 

Az ítélet szerint a férfi – akinek a vezetői engedélyét korábban már bevonták - 2020. november 5-én az esti órákban ittasan vezetett egy gépkocsit, amivel az 5501-es számú úton nekiütközött a Repülőtéri Igazgatóság Bűnügyi Osztályának migrációs ellenőrzést végrehajtó tagja által leállított szolgálati személygépkocsinak

A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 150.000 .- forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, kapcsolati erőszak bűntette miatt.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. szeptember 15-én kora délután egy székesfehérvári általános iskola udvarának kerítésénél elővette nemi szervét és az iskola udvarán lévő, tizennegyedik életévüket be nem töltött gyermekek szeme láttára önkielégítést végzett.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. október 7-én hajnalban felvett a teherautójába 45 szír állampolgárt. A török állampolgárságú férfi tudta, hogy a migráns személyek nem rendelkeznek Magyarország területére beutazási és az államhatár átlépésére jogosító engedéllyel, ennek ellenére az volt a célja, hogy Magyarországon keresztül Ausztriába szállítsa őket. Az autót még aznap korán reggel az M1-es autópályán, Tata térségében a rendőrök ellenőrzés alá vonták, a sofőrt és utasait előállították.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. február 16-án meghozott, aznap jogerős ítéletével garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és 160 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 40 éves helyi férfit, aki 2015. január 1-jén hajnalban egy rákóczifalvai kocsmában egy, a kezében tartott sörösüveggel hátulról fejen ütött egy ott szórakozó nőt, aki 8 napon belül gyógyuló horzsolásos fejsérülést szenvedett. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. október 24-én elrendelte O.I. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt. 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2019. október 20. napján, a délutáni órákban, pontosan meg nem állapítható időpontban pécsi lakásában élettársát bántalmazta, majd megfojtotta. A sértett halálát fulladás, fojtás okozta. 

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését megelőzően ittas állapotban rendszeresen bántalmazta a sértettet.

A Pécsi Járásbíróság 2019. október 24-én elrendelte O.I. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt. 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2019. október 20. napján, a délutáni órákban, pontosan meg nem állapítható időpontban pécsi lakásában élettársát bántalmazta, majd megfojtotta. A sértett halálát fulladás, fojtás okozta. 

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését megelőzően ittas állapotban rendszeresen bántalmazta a sértettet.