Részletes keresés

Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék fk. J. J. és társa ügyében, akiket emberölés bűntettének kísérletével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2019. október 14-én három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság az ügyek egyesítését követően nyomozást folytat. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. január 24-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Nagykőrösi Járási Ügyészség.

Egy telephelyről tulajdonított el járműveket élettársával az a  terhelt, aki ellen jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, és akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. november 16-án elrendelte a letartóztatását.

Menekülni próbált a járőrök elől az a terhelt, aki 20 illegális határátlépőt szállított egy teherautóban. Üldözésének egy baleset vetett véget, amelyben többen megsérültek. Az embercsempészés gyanúsítottját letartóztatta a bíróság, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a román sofőrt, aki ellen vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.

Értékes szerszámgépeket vitt magával a gyanúsított. Az eszközöket egy önkormányzati telephelyről tulajdonította el. 2024. szeptember 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a terheltet, aki ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azok ellen a gyanúsítottak ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, akiknek az ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság 2024. november 4-én megtartott nyilvános és folytatólagos ülésén hirdetett ítéletet.

Kocsikat tört fel és ingatlanokba is behatolt a gyanúsított. Lopással és rongálással is több millió forint kárt okozott. Lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 12-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 685 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 557 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 280 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 355 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 359 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 310 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 373 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 375 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 377 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 145 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019