Részletes keresés

Dr. Nyakó Zsuzsanna a Nyíregyházi Törvényszék Elnökének intézkedése alapján 2015. február 1-jén sor kerül a bíróság elé állításos ügyek központosításának bevezetésére a törvényszék illetékességi területén. Az intézkedés alapján a bíróság elé állításos eljárásokban kizárólag a Nyíregyházi Járásbíróság jár el a jövőben. 
 

A fiáról szőtt, félelmetes történettel rémisztettek meg egy idős asszonyt a terheltek, akik 1 millió forintot zsákmányoltak a sértettől. 2021. augusztus 27-én a bíróság letartóztatta az ügy két terheltjét, akik ellen az Érdi Rendőrkapitányság a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt nyomoz.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2017. szeptember 20-án megkezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 336 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Pályázási határidő

547.E/2018. (VII. 19.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás az Érdi Járásbíróságon 

16 járásbírósági bírói álláshelyre

 

Az Érdi Járásbíróságon 10 polgári ügyszakos járásbírósági bírói álláshely és 6 büntető ügyszakos járásbírósági bírói álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 319 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 406 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Egy év és másfél év fogházbüntetésre ítélte – két-két évre felfüggesztve – a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a testvérpárt, akik 2016 májusában munkát vállaltak a fővárosban, és úgy utaztak el, hogy magukra hagyták hat kutyájukat Váncsodon. A bíróság R.Cs.-t állatkínzás vétsége, R.R-t állatkínzás, garázdaság és testi sértés vétsége miatt marasztalta el.
 

Egy laptop miatt bántalmazta a sértettet a terhelt. Autójával elütötte a kerékpárost és elvitte a laptopját. Rablás bűntette és más bűncselekmény miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. július 12-én pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terhelt letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 147 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. október 9-ig tart. 
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 468 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 13 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 14 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018