Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. január 14-i végzésében elrendelte L. J., F. A. és L. M. gyanúsítottak előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a BRFK I. Kerületi Rendőrkapitánysága jár el csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt L. J. és társai ellen.

A bíróság a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, továbbá a bűnismétlés veszélyével indokolta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amely az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. február 14. napjáig tart.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. február 11-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az I. r. vádlott szabadságvesztés büntetését fegyházról börtön fokozatra enyhítette, a II. r. vádlott esetében a szükségtelen felmentő rendelkezést mellőzte és pontosította az eljárás megszüntető rendelkezéssel érintett cselekmény minősítését, a III. r. vádlott cselekményeit az új Btk.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben, 1 hónapra elrendelte egy afgán férfi letartóztatását.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 324 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Felfüggesztett szabadságvesztés állatkínzásért 
 
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. március 7-én, bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson állatkínzás vétsége miatt 6 hónap - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki súlyosan elhanyagolta beteg kutyáját.
 

2023. január 30-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását. Rablás bűntettének kísérlete miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 20. napján fk. R. I. vádlott ellen szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta.
 
Év
2016
Közlöny
Fájl
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. május 27-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki S. K. I. rendű és D. S. II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében és 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rájuk, továbbá 2 évre kiutasította őket Magyarország területéről és elkobozta a bűncselekményhez eszközül használt személygépkocsikat.