Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2022. december 13-án előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. június 16-án meghozott végzésében elrendelte annak a – természetkárosítás bűntettével gyanúsított – nőnek a bűnügyi felügyeletét, aki 2019. június 12-én az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket okozott a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik teknősének. 

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. június 12-én a Fővárosi Állat- és Növénykert szárazföldi teknős kifutójánál egy fokozottan védett hím görögteknősre egy kockakövet dobott, amely az állat pusztulásához vezetett. 

A Fővárosi Törvényszék másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a D. L. és M. I. ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
Pályázási határidő

232.E/2022. (VI. 13.) OBHE határozat

Pályázati kiírás a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (583. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. augusztus 30. napja.

Pályázási határidő

416./2023. (X. 5.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (586. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. november 10. napja

Pályázási határidő

481.E/2023. (XI. 23.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (584. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. január 15. napja

A Fővárosi Törvényszék 6 év 8 hónap börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettével vádoltak.

A munkaügyi perek közé 2018. január 1-jétől kizárólag a munkaviszonyból (a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit szemérem elleni erőszak és tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettével vádoltak. 

Az ítélet szerint a vádlott 2011 szeptemberében pornográf felvételeket készített az akkor 3 éves kisfiáról. A fotókat ismeretlen személyek részére tovább is adta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 158 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 191 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 20-án tartott nyilvános ülésén a bűnjelek tekintetében megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet szerint a vádlott 2021. október 21-én kora délután Pesterzsébeten durván szeméremsértő módon viselkedett két járókelő nő előtt. A férfi nemi vágyának kielégítése céljából végzett cselekményei a sértettekben félelmet keltettek.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 49 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 150 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elsőfokon 4 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé. Az elsőfokú bíróság 5 évre eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

Év
2013
Közlöny
Fájl

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónappal meghosszabbította annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a 2019. május 29-i budapesti hajókatasztrófával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítanak. A bűnügyi felügyelet ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. augusztus 8-i végzésével egy hónapra elrendelte dr. P. Zs. és L. F. házi őrizetét abban a büntetőügyben, amely a Budapesti Nyomozó Ügyészségen van folyamatban vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt. A gyanúsítottak  házi őrizete az elsőfokú bíróságnak  a  tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. szeptember 8-ig tart.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 211 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018

A vádirat szerint a középiskolai tanár a diákok felé tett sértő és megalázó – többnyire szexuális tartalmú – megjegyzéseivel és cselekményeivel a – nevelése és felügyelete alatt álló – 15-17 év közötti kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. Ezen kívül a vádhatóság szerint a férfi számos alkalommal tett egy diák bőrszínére utalva sértő megjegyzéseket diáktársai előtt, sértve ezzel emberi méltóságát. A Budapesti XX., XXI. és XXIII.