Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. március 3-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Kiemelt Ügyek Főosztálya folytat eljárást emberölés bűntettének kísérlete miatt.
 
A Fővárosi Főügyészség 2016. április 4-én érkezett vádiratában T. Gy. és három társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, melyet T. Gy. vádlott tettesként követett el.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 10-én egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy 85 éves férfit, aki a baleset helyszínén meghalt. A bíróság arról is rendelkezett, hogy az előzetes letartóztatást 2 millió forint óvadék befizetése ellenében megszünteti és egyben lakhelyelhagyási tilalmat rendel el nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.
 
A Fővárosi Törvényszék 2018. március 8-án meghozott másodfokú határozatával jogerősen felmentette T. Á. B. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 270 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 137 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. I. rendű vádlottat 17 év, S. J. II. rendű vádlottat 14 év, Sz. E. III. rendű vádlottat 15 év, Sz. F. IV. rendű vádlottat 8 év, M. Cs. V. rendű vádlottat 7 év, P. G. VII. rendű vádlottat 4 év, T. Cs. VIII. rendű vádlottat 13 év 6 hónap, N. Z. IX. rendű vádlottat 11 év, F. R. XI. rendű vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte. E vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatóak, a terhükre megállapított bűncselekményeket bűnszervezetben követték el.

A Fővárosi Törvényszék ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelyben az I. rendű vádlottat emberölés bűntettének a kísérletével, a II. rendű vádlottat pedig súlyos testi sértéssel vádolta az ügyészség.

 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. május 11-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki kényszerítés bűntettének kísérletében és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte T. L.-t, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének szóló petíció átadása során a Bank Centerben 2012. március 15-én lezajlott események miatt.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 112 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 42 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024