Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék a 2015. március 18-i végzésével helybenhagyta V. P. és két társa előzetes letartóztatásának elrendelését abban a büntetőügyben, amelyben a Készenléti Rendőrség NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya jár el különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma

tanácselnöki (680. számú) álláshelyének betöltésére

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2021. március 15-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. január 30-án felmentő ítéletet hozott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint különösen nagy kárt okozva elkövetett közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségével vádolta az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádoltak. A terheltet végleges hatállyal eltiltották a közúti járművezetéstől is. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 52 éves férfinek az előzetes letartóztatását, akit hamis magánokirat felhasználás vétsége kísérletének és személyes adattal visszaélés vétségének elkövetésével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. október 10. napját megelőzően társaival több szakorvos kitöltetlen vényeit megszerezte, amelyekre budapesti lakosok adatait, valamint a szakorvosok orvosi pecsétjének lenyomatát rányomtatva hamis vényeket készített.

Az előkészítő ülés keretében a vádlott a vádirat ismertetését követően úgy nyilatkozott, hogy az ügyben már korábban hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt személyek nem az ő biztatására cselekedtek, tehát a bűncselekmény elkövetését nem ismerte be és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. Hangsúlyozta, hogy az ügy valamennyi tárgyalásán személyesen jelen szeretne lenni.

A Szolnoki Törvényszék hivatali vesztegetés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 26 éves, büntetett előéletű férfit, aki mialatt letartóztatásban volt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, 2020. október 29-én a koraesti órákban 100.000 forintot ajánlott fel az egyik börtönőrnek, ha jogszabályi kötelezettségét megszegve behoz neki egy mobiltelefont a büntetés-végrehajtási intézetbe, de a börtönőr visszautasította az ajánlatot, és jelentette a történteket. 

A Fővárosi Törvényszék mai előkészítő ülésén – elsőfokon – 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit emberölés bűntettével vádolt az ügyészség. 

Súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Fővárosi Törvényszék első fokon azt a férfit, aki machetével támadt egy diákokat kísérő pedagógusra. A bíróság 3 év szabadságvesztésre és 5 év köz-ügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy férfinak az ügyében, akit többek között kényszermunka bűntettével vádol az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki úgy megverte élettársát a Hős utcai lakásukban, hogy az a helyszínen életét vesztette.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 

Büntető Kollégiuma tanácselnöki 

(98. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a büntetés-végrehajtási ügyszakban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 

Büntető Kollégium

tanácselnöki (25. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának  van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék 

Gazdasági Kollégium tanácselnöki 

(76. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék másodfokon enyhítette annak a férfinak a büntetését, akit egy 2015 júniusában történt baleset kapcsán maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt találtak bűnösnek elsőfokon. A férfit jogerősen 600.000 forint pénzbüntetésre ítélték.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 6 hónap – 1 év 6 hónapra felfüggesztett – fogházbüntetést kiszabó ítéletével szemben a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, amelyet a másodfokú bíróság az enyhítés körében megalapozottnak talált.

A Mezőkövesdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a két román férfi büntetőjogi felelősségéről. 

A bíróság által megállapított tények szerint két férfi 2021. szeptember 7-én egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsi rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit – egy folyamatban lévő ügy III. rendű vádlottját – bűnsegédként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés, 2 rendbeli bűnsegédként elkövetett hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, valamint 3 rendbeli – 2 esetben folytatólagosan elkövetett – közokirat-hamisítás bűntette miatt.