Részletes keresés

Pályázási határidő

144.E/2025. (III. 26.) OBHE határozat

a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

A Heves Megyei Főügyészség 2015. október hó 27. napján emelt vádat D.M. és 131 társával szemben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kiemelt jelentőségű büntetőügyben a 132 vádlott védelmét 99 védő látja el.
 
A 797 oldalas és 151 tényállást tartalmazó vádirat szerint a 2009. és 2013. évek között budapesti és egri központtal működött bűnszervezetet D. M. I. r. és Sz. Sz. II. r. vádlottak vezették és irányították.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Szabolcs Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 11- re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 11.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44., V., 614.).
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

Pályázási határidő

418.E/2020. (XI. 13.) OBHE határozat

a Szombathelyi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

200.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Szegedi Törvényszék elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

201.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Szombathelyi Törvényszék elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

223.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Miskolci Törvényszék elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2020
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium (Cégbíróság) csoportvezető bírói (86. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. július 5-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben két fiatalkorú vádlottat többek között társtettesként elkövetett két rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettel, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolt az ügyészség.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma Cégbíróságánál csoportvezető bírói (87. számú) álláshely betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma csoportvezető-helyettesi bírói (89. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Fővárosi Törvényszék a Teréz körúti robbantás miatt indult büntetőügy 2018. március 19-én megtartott tárgyalásán a vádlott kérésére úgy rendelkezett, hogy a továbbiakban a távollétében folytatja az eljárást.
 
2024. 09. 26.

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.

A Kecskeméti Törvényszék Elnöke dr. Koncz Levente Istvánt, a Kecskeméti Törvényszék tanácselnökét 2025. március 1. napjától 2031. február 28. napjáig terjedő időtartamra kinevezte a Kecskeméti Törvényszék Büntető Kollégiumának kollégiumvezető-helyettesévé.

Kecskemét, 2025. február 27.
Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya 

Event

Courts and Communication VII., Budapest - 2019

 

Dates

15-16 October 2019

 

Venue

National Office for the Judiciary - Hungarian Academy of Justice (HAJ), H-1122 Budapest, Tóth Lőrinc street 6., Hungary

 

Accommodation

Típus: Szabályzat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2012

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év kiutasításra egy azeri állampolgárt.