Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett –börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, akit 4 rendbeli emberölés előkészületének bűntettével vádolt az ügyészség. A bíróság a vádlottal szemben pártfogó felügyeletet is elrendelt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 292 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. november 28. napján kelt ítéletében elutasította Ny. Rezső felperes keresetét abban a perben, amelyet a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter alperes ellen.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt P. I. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott terhére megállapított bűncselekményt kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete helyett kábítószer birtoklása bűntettének minősítette. Ezt is figyelembe véve a táblabíróság a vádlott büntetését 10 év fegyházról 6 év börtönre enyhítette. 

Három év letöltendő börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfit, akit egy sün bántalmazása miatt bűnösnek találtak állatkínzás bűntettében. Az ítélet nem jogerős.
 

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 9-én ítéletet hirdetett az Eximbank-MEHIB cégcsoport  felperes által a Döb-68. Zrt. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben. A bíróság a felperes keresetét elutasította, és közel 17 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 55 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Szolnoki Törvényszék 2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és 200 ezer forint összegű vagyonelkobzást alkalmazott, azzal a jászberényi fagylaltozót üzemeltető férfival szemben, aki miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy próbavásárlás során azt észlelték, hogy nem adott nyugtát és a pénztárgépben is több pénz van, mint az azon bizonylatolt értékesítések, 100 – 100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a két revizort, hogy a vádlott szavait idézve, „rendben legyen a jegyzőkönyv.”

Típus: Szabályzat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2012

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a mai napon bűncselekmény hiányában felmentett három személyt, akik ellen szerzői jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emeltek vádat. 

Két férfit és egy nőt azzal vádoltak, hogy engedély nélkül átdolgoztak egy, a sértett által írt regényt, majd televíziós sorozatot készítettek belőle. A sértett hivatkozása szerint a terheltek a megfilmesítés eredményeként 100 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak neki.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség két férfit és egy nőt különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével, jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és pénzmosás bűntettével is vádol.  

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2021. június 18-án négy hónapra elrendelte annak a rendőri vezetőnek a bűnügyi felügyeletét, akit önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásával és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével gyanúsítanak. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 4-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit egy a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként, tizennegyedik életévét be nem töltött személy, továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettével vádol az ügyészség. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiuma csoportvezető-helyettes bírói (115. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A büntetési tételek tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem büntette és más bűncselekmény miatt Ny. S. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott Ny. S. jogerős büntetése 14 fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, míg Ny. A. II. rendű vádlotté 10 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Környe-Bokod Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9:00; Helyszín:II., Varsányi I. u. 40-44., III. 303.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A CIB Ingatlanlízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 29-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: V., Markó u. 27., II. 36.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
Az Erste Lakáslízing Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 1-jére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: V. Markó u. 27.,  fsz.32.).