Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki 2023 júliusában Fúlókércsen családjára akarta gyújtani lakóingatlanukat.
Részletes keresés
Várhatóan 2019 júniusára befejeződik az Országos Bírósági Hivatal Wagner Gyula tervének keretében a Zalaegerszegi Törvényszék XVIII. századi műemlék épületének részleges felújítása.
A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekménnyel vádoltak.
A Debreceni Törvényszék eredményesen indult az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás 2025. évi pályázatán.
A törvényszéknek így ismét lehetősége nyílt arra, hogy folytassa a több mint egy évtizede megkezdett bíróságtörténeti kutatását, melynek során már hét tudományos-ismeretterjesztő könyv látott napvilágot.
A nyolcadik kötetben az 1944 és 1989 közötti időszakot vizsgálva, Hajdú-Bihar megye jogszolgáltatását, annak ideológiai hátterét és szervezeti alakulását veszik górcső alá a tanulmányok szerzői.
A kiadvány várhatóan 2025 októberében készül el.
A Nyíregyházi Járásbíróság ügyfélsegítő napjára akár már otthonról is foglalhatnak elektronikusan időpontot a jogkereső állampolgárok. A részletekről Rozgonyi Ádám, az Inforádió riportere kérdezte Sterné dr. Deák Andreát, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivőjét.
Szerelemféltésből szíven szúrta élettársát, ezért a Nyíregyházi Törvényszék 2024. március 12-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt kettő év - végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a vádlottat.
Hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűntettében mondta ki - nem jogerősen - bűnösnek a Zalaegerszegi Törvényszék azt a zalai jegyzőt, aki a 2022-es választások idején „visszaforgatott” magának némi pénzt.
A Fővárosi Törvényszék 1 év – 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emeltek vádat. A bíróság a terheltet előzetes mentesítésben részesítette.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2024 áprilisában a vádlottat különös kegyetlenséggel védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Szombathelyi Törvényszék nyilvános ülésesen helybenhagyta a Körmendi Járásbíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.
A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 22-én, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki önkényesen vett el több járművet, amelyekben kárt is okozott.