Részletes keresés

Az R. Jozef és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2014. december 2-re  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Az Európai Bíróság 2014. február 5. napján kihirdetett C-385/12. számú ítéletét követően megtartotta az első tárgyalást a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. felperesnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen indított adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti ügyében.

A Pécsi Járásbíróság a 2017. január 25-én kihirdetett ítéletével K.K. vádlottat jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, egyben kötelezte a sértett 14.879.600,- forint összegű kárának a megtérítésére.
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. február 1-jén bűnösnek mondta ki K. R. és K. R.-né vádlottakat 3 rendbeli társtettesként, folytatólagosan, erőszakkal, tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint 2019 januárjától egészen júniusig, Köröm község több lakóházába – az ajtó felfeszítésével – betört és válogatás nélkül hozta el a legkülönfélébb tárgyakat. A tolvaj főként ékszereket, élelmiszereket, műszaki cikkeket lopott, de az is előfordult, hogy horgászbotot szerzett az ingatlanokból.

Több alkalommal a helyi plébániát sem kímélve feltörte annak melléképületét és onnan tűzifát, valamint fejszét hozott el. 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 szeptemberében F. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. M. G. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre és a közügyektől eltiltást is 4 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 februárjában K. A. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott védője enyhítésért fellebbezett.

A Kecskeméti Törvényszék hat év börtönre ítélte és hat évre kiutasította Magyarországról azt a szerb állampolgárságú vádlottat, akit kábítószer-kereskedelem miatt állítottak bíróság elé.

A vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerte - ezt a nyilatkozatát a bíróság elfogadta - és lemondott a tárgyalásról.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét és a vádlottat bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében. Ezért őt megrovásban részesítette. Az ügyről Az első fokon eljárt Nyíregyházi Járásbíróság 2015 novemberében D. G. vádlottat, rágalmazás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 áprilisában a vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki augusztus 24-én Miskolc egy forgalmas parkjánál, a Népkertnél rabolt ki egy férfit. 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt G.I. román állampolgárságú vádlott ellen folyamatban lévő büntetőügyben a mai napon hirdetett ítéletet első fokon.
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája további három hónapra meghosszabbította a letartóztatását annak a nőnek, aki 2020. április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.

A Miskolci Törvényszék döntése értelmében továbbra is indokolt a letartóztatása annak a fiatalkorú férfinak, aki 2019. május 18-én Miskolc belvárosában zsilettpengével támadt a sértettre.

Nővére lányát zaklatta a férfi, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság szeméremsértés vétsége miatt nyomoz. Eddig a gyanúsított – más büntetőeljárás miatt – bűnügyi felügyeletben volt, most a bíróság letartóztatta.

A férfi egy háztartásban élt nővérével és annak tinédzserkorú lányával. 2020. október 26-án a gyanúsított szexuális céllal közeledett az unokahúga felé, aki azonban kitért előle. Nem sokkal később a gyanúsított a fiatal lány jelenlétében szeméremsértő magatartást tanúsított.

Ausztriába tartott a klienseivel a férfi, amikor a rendőrök megpróbálták igazoltatni. Ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított nyomozást, a bíróság letartóztatta.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2022. február 9-én jogerős ítéletet hozott egy férfi és egy nő ellen indult eljárásban, akik a Covid miatti belépési korlátozásokon felháborodva erőszakosan léptek fel az iskolaőrrel szemben.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírái 2022. március 10-én külön-külön lefolytatott eljárásokban egyezően egy hónapra elrendelték annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint 2017. és 2021. közötti időszakban több, mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. 

Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át fenyegette és bántalmazta családját. 

 

A család életét 2019 novemberétől sorozatos viszályok zavarták meg. A gyanúsított kaszát, borotvát, kést tartott az ágya mellett, amelyekkel rendszeresen fenyegette a sértetteket. Előfordult, hogy otthonuk ajtaját bereteszelte, beláncolta és a kulcsot magánál tartva akadályozta meg, hogy élettársa és kislánya elhagyhassák a lakást. Később már dolgozni sem engedte el a nőt, ezért az asszony elvesztette az állását.

A Szegedi Törvényszék közigazgatási tanácsa nem jogerős végzésében megállapította, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szenátusának modellváltásról szóló döntésével szemben megindított per nem minősül közigazgatási jogvitának, amelyre tekintettel a felperes keresetlevelét visszautasította.

A Pécsi Járásbíróság 2017. március 11. napján elrendelte három férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kétrendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2017. március 9. napján éjszaka Pécsett, a Kórház téren tettleg bántalmaztak egy pécsi sértettet, akitől eltulajdonították pénztárcáját, okiratait, valamint mobiltelefonját.