Részletes keresés

Az Egri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a két férfinak, akiknél a gyanú szerint 2017. január 6-án több, mint 6 kg kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 21-én egy hónapra elrendelte H. J. gyanúsított letartóztatását 2 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettének – melyből 1 rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett –, súlyos testi sértés bűntettének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 decemberében H.Gy. vádlottat bűnsegédként bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett csempészet bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 400.000.-Ft vagyonelkobzásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott enyhítésért fellebbezett.

A Miskolci Törvényszék 2019. április 10-én hirdetett ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki Felsőzsolcán, a kerti wc-ben szülte meg gyermekét, majd annak emésztő gödrébe dobta és magára hagyta.

A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki 26 éve a Bicske, Kossuth Lajos utca 42. szám lévő Budapest Főváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskola igazgatója, és az intézmény igazgatójaként 2011.-ig az ott elhelyezett gyerekek gyámja is volt. 
 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2019. február 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki, hogy megakadályozza elfogását, többször megharapta a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. február 19-én folytatólagos és nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a 20 évvel ezelőtt a feleségét kútba fojtó férfi büntetőügyében.

A bíróság N. T. I. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa I.r. vádlott cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette. II.r. vádlott cselekménye társtettesként elkövetett testi sértés bűntette kísérletének minősül. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet
 
A Kazincbarcikai Járásbíróság 2016. március 10-én elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult meg a büntetőeljárás. 
 
A Battonyai Járásbíróságon embercsempészés bűntette miatt H. A. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben a bíróság 2015. szeptember 09-én – bíróság elé állítás keretében – meghozott jogerős ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki embercsempészés bűntettében, ezért őt 8 hónap börtönbüntetésre és Magyarország területéről 1 év kiutasításra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. 
 

A Zalaegerszegi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy debreceni férfit védett kulturális javakkal visszaélés bűntette miatt. Büntetővégzésében a bíróság 220.000 forint pénzbüntetést szabott ki a büntetett előéletű 34 éves vádlottal szemben.

Titokban próbáltak mobilon bizniszelni a drogkereskedők, de mégis lebuktak. Letartóztatásukat 2020. szeptember 25-én rendelte el a bíróság, az ügyészi indítvány szerint pedig a kényszerintézkedés fenntartása továbbra is indokolt. A két férfi ellen a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Felderítő Osztályán kábítószer kereskedelem bűntette miatt folyik eljárás.

A Siófoki Járásbíróság két nap alatt két ügyben is embercsempészet bűntette miatt hozott ítéletet.

A Miskolci Járásbíróság 2017. július 28. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a négy gyanúsítottnak, akikkel szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 
 

A Debreceni Járásbíróság 2020. augusztus 31-én távmeghallgatás útján egy hónapra elrendelte annak a két fiatalnak a letartóztatását, akiket fegyveresen elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a rendőrség.



A megalapozott gyanú szerint a 18 éves fiú és 19 éves társa előzetesen megbeszélték, hogy kirabolnak egy nemzeti dohányboltot. A gyanúsítottak fedőruházatot viselve 2020. augusztus 26-án 6 óra 30 perc körül megjelentek a Debrecen, Dózsa György utcai garázssoron található Nemzeti Dohányboltnál.

A Monori Járásbíróság a 2020. szeptember 14-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség rablás bűntettével vádolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a 2020. szeptember 22-én távmeghallgatás útján megtartott ülésen az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. október 22-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Dabasi Rendőrkapitányság kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A Szigetvári Járásbíróság a 2020. november 17-én megtartott tárgyaláson S. T. vádlott férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházra ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Hirdetésre jelentkezve vállalta illegális határátlépők szállítását a terhelt – egy útért cserébe 4000 eurót ígért neki a megbízója. Ügyfelei Ausztriába juttatása azonban kudarcba fulladt, mivel az akciónak rendőségi intézkedés vetett véget. 2021. december 10-én letartóztatta a bíróság a külföldi sofőrt, aki ellen a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást.