Részletes keresés

A Szerencsi Járásbíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021 márciusában Szerencs belterületén elütötte a gyalogátkelőhelyen áthaladó néhai sértettet. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb 1 hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves pápai férfinek, akivel szemben több rendbeli, kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a két fiatalkorúnak az ügyében, akikkel szemben a 2021. szeptember 14-én Monok határában elhunyt férfi megölése miatt indult büntetőeljárás. 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében 1 év 6 hó időtartamra próbára bocsátotta azt a fiatalkorú férfit, aki egy játéknak indult bokszolás során nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott ismerősének.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 22 éves visontai férfinek, aki 2021 novemberétől az interneten közzétett álhirdetések útján próbált pénzt keresni, áldozatai között pedig több Nógrád megyei személy is volt.

Az Esztergomi Járásbíróság 2022. június 2-án gyorsított eljárásban hozott ítéletet azzal a cseh állampolgárságú férfivel szemben, aki 19 migránst, köztük 3 kiskorú személyt szállított illegálisan egy gépkocsival. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott ma egy büntetőügyben, amelyben három férfit csoportosan elkövetett rablás, valamint lopás bűntettével vádolnak. 

A Kazincbarcikai Járásbíróság testi sértés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt 140.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a sajószentpéteri férfit, aki 2020. december 4-én a késő délutáni órákban féltékenységből, ittas állapotban bántalmazta a sértettet. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésen - halmazati büntetésül - 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki nem biztosított megfelelő tartási körülményeket kutyájának.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében lopás vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta azt a fiatal nőt, aki a munkahelyi öltözőben meglopta a munkatársait. A bíróság megállapította, hogy a vádlott raktári csomagolóként dolgozott egy tatabányai cégnél. Az elkövető 2021. július 25-re virradóan, az éjjeli órákban a dolgozók által az étkező mögött lévő nyitott folyosón található fogasokon, illetve a padon elhelyezett táskákat átkutatta és onnan értéktárgyakat lopott. 

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Tatabányai Járásbíróság ülésén elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a két férfinak, akik az autópálya pihenőben megdézsmálták egy kamion szállítmányát. 

A Fővárosi Törvényszék jogerősen elrendelte egy kolumbiai-spanyol kettős állampolgárságú férfi ideiglenes átadási letartóztatását. A férfit 2017. október 12-én Magyarországon vette őrizetbe a Makói Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntette miatt, mivel az országból való kilépéskor személyazonosságát különböző, egymástól eltérő, ismeretlen eredetű okiratokkal próbálta igazolni.
 
A Vásárosnaményi Járásbíróság a mai napon társtettesként elkövetett rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt I. rendű H. Zs. vádlottat 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, III. rendű H. E. vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év börtönbüntetésre és 551.815 Ft vagyonelkobzásra ítélte T. I. vádlottat. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 5 évre felfüggesztette.  Az I. rendű vádlott testvérét, II. rendű T. P. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt a bíróság 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, III. rendű P. M. vádlottat 300.000 Ft pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. október 19-én nyilvános ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy idős nőt Debrecenben.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 32 éves győri férfit, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége, valamint becsületsértés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 10-én kihirdetett elsőfokú – nem jogerős ítéletével – 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől, mint foglalkozástól eltiltásra ítélt egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, akit hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés, továbbá büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolt az ügyészség. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2024. február 2-án tartott ülésen 3 hónappal meghosszabbította annak az esztergomi férfinek a letartóztatását, aki ellen emberölés elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.