Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. március 27-én a lopás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozás során elrendelte R.Z. gyanúsított letartóztatását 2020. április 27. napjáig.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. április 4-én kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, és ezért őt egy év – végrehajtásában két évre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint egy év és tíz hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A vádlott 2016 júniusában személygépjárművel közlekedett a 71-es számú főúton Alsóörs külterületén. A vádlott mögött vele azonos irányban közlekedett egy gépjármű, melyet egy motorkerékpár követett, amelyen utasként foglalt helyet a sértett.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. augusztus 20-án felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. szeptember 20-ig elrendelte K.R.Z. gyanúsított letartóztatását.

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 30 nap elzá-rást, valamint 1 év járművezetéstől eltiltást szabott ki egy 21 éves nagybárkányi férfival szemben, engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt.

Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

A Tatabányai Járásbíróság ittas járművezetés vétsége miatt jogerős büntetővégzésében 150.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte és 2 évre eltiltotta a járművezetéstől azt a férfit, aki tavaly március 14-én három gépkocsit tört össze. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. január 31-én a bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2022. február 28-ig elrendelte öt férfi letartóztatását. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 2-án tartott ülésen, zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben, 1 hónapra – a bűnismétlés veszélye miatt - elrendelte annak a büntetett előéletű tatabányai férfinek a letartóztatását, aki az ellene elrendelt távoltartás ellenére is zaklatta a volt élettársát. 

A letartóztatást elrendelő végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védő az ülésen nem volt jelen.

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 40 nap elzárást szabott ki egy 23 éves salgótarjáni férfival szemben, távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértése miatt.

A Tatabányai Járásbíróság 2022. március 1-jén, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette ügyében egy olasz állampolgárságú férfivel szemben.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. december 22-én felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt bíróság elé állítás keretében I.S. vádlottat 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. április 14. napján tartott ülésén egy hónap időtartamra elrendelte annak a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy vascsővel bántalmazta az áldozatát. 

A Tatabányai Törvényszék a június 21-én meghozott és kihirdetett elsőfokú ítéletében a különös visszaeső vádlottat rablás bűntette, többrendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és többrendbeli lopás bűntette miatt – halmazati büntetésül – tizenkét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

Rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás két miskolci nő ellen, akik egy vendéglátóipari egységben ismerkedtek meg a sértett férfival, majd annak lakásán nyugtatót tettek italába és értékeit magukhoz véve távoztak a helyszínről.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. szeptember 27-én tartott tárgyaláson, halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és a védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt emberölés bűntettével, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettével, míg a III. rendű vádlottat emberöléssel összefüggésben elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják.

A Mezőkövesdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a két román férfi büntetőjogi felelősségéről. 

A bíróság által megállapított tények szerint két férfi 2021. szeptember 7-én egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsi rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. október 22-én tartott tárgyaláson ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki megölte, gázolajjal lelocsolta, majd felgyújtotta munkaadóját. 

Az Ózdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött annak a vádlottnak a büntetőjogi felelősségéről, aki 2021. szeptember 24-én délután egy konyhakéssel a kezében, szájmaszkot és kapucnit viselve egy ózdi élelmiszerboltba ment be.  

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. július 6-án ítéletet hozott a tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárás nyolc vádlottjával szemben.