A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. május 19-én egy hónapra – 2024. június 19-ig – elrendelte egy férfinak a letartóztatását, lőfegyver engedély nélküli megszerzésével, illetve tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Bűnözői Csoportok Elleni Osztályán indult büntetőügyben.
Részletes keresés
A vádlottak padjára került egy édesanya, aki középiskolás lányának arcképes autóbusz-bérletével közlekedett, egy szemfüles ellenőr azonban kiszúrta, és feljelentést tett ellene. Az édesanyát próbára bocsátotta a bíróság, súlyosabb esetekben azonban akár 5 év szabadságvesztést is kaphat valaki okirathamisítás miatt. Az okirathamisítás témájában dr. Papp Juditot, a Szolnoki Törvényszék bíráját kérdeztük.
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 13. napjáig elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket. A bíróság az adminisztrációs feladatokat ellátó társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte.
Január 1-jén kezdte meg működését az Érdi Járásbíróság, ahol tizennyolc, korábban nagyrészt a Budakörnyéki és a Budaörsi Járásbíróságon ítélkező bíró folytatja munkáját. Dr. Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke szerint az első másfél hónap mérlege egyértelműen pozitív: a bíróságra érkezett ügyfelek nagyon örülnek az új bíróságnak, az Ügyfélcentrumban pedig megfelelő körülmények között és gyorsan tudják az ügyüket elintézni.
A Fővárosi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó bíróságok 2024. július 15-én, hétfőn zárva lesznek, 2024. július 15. és 2024. augusztus 20. között pedig ítélkezési szünetet tartanak.